Döntetlent játszott a Rákóczi

2023. 02. 06., hétfő, 08:42

A gólnélküli első félidőt követően végül kettő-kettes döntetlent játszott a Rákóczi az utolsó felkészülési mérkőzésén a szintén NB III-as Paksi FC második csapata ellen.

A nyolcadik, s egyben utolsó felkészülési mérkőzését vívta az NB III. Nyugati csoportjára készülő kaposvári együttes, amely egy szintén harmadik ligás, de a Közép csoportban érdekelt Paksi FC II. gárdáját fogadta a Puskin utcai edzőközpontban. A vezetőedző, Horváth Rudolf a kezdőbe nevezte a héten az U19-es válogatottal Izraelben szereplő Heil Mátét, de egy új arc, a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott labdarúgója, Perfetto Gabriel is itt kapott helyet. A találkozót a kaposvári csapat kezdte jobban, az első negyedórán belül Harsányi Dániel és Kálmán Szilárd előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, de mindegyik kísérlet elkerülte a kaput. A folytatásban is a kaposváriak domináltak, akik előtt több kisebb gólszerzési lehetőség is kialakult, de az első gól a második játékrészig váratott magára.

A fordulást követően azonban a játékban egyre jobban javuló vendégek szereztek vezetést, ugyanis egy kiugratást követően a csereként pályára lépő Ulbert Renátó került helyzetbe, s kilőtte a jobb alsót (0–1). Négy percet kellett azonban csak várni az egyenlítésre: Mayer Máté lépett el a védőjétől, majd a kapus mellett is elhúzta a labdát, s önzetlenül passzolt az érkező Kálmán Szilárd elé, aki két méterről az üres kapuba vágta a labdát (1–1).

A folytatásban a Rákóczi könnyedén megszerezhette volna a vezetést, hiszen előbb Bíró Dominik került ziccerbe, de három méterről fölé lőtt, majd egy szép támadás végén Hampuk Ádám közeli lövésénél mutatott be bravúrt Balázs József kapus. A hajrába lépve viszont összejött a fordítás: egy oldalszabadrúgás után Heil Máté öt méterről fejelt a kapu bal oldalába (2–1). Azonban akárcsak a paksi, a kaposvári vezető gól után is gyorsan jött az egyenlítés, két perccel később ugyanis Böde Dániel védőjével a nyakán is helyzetbe tudott kerülni, majd tíz méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2–2).

A Rákóczi így döntetlennel zárta a felkészülési meccsek sorozatát.

Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC II. 2–2 (0–0)

Kaposvár, Puskin utcai edzőközpont, 60 néző. V.: Cservölgyi.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a 63. percben) – Borbély Á., Heil, Harsányi, Böndi (Kis-Fónai, a 63. percben) – Perfetto (Ekker, az 55. percben), Szederkényi, Pintér M., Kálmán Sz. (Bíró D., az 55. percben) – Mayer Máté (Teretyényi, a 77. percben), Hampuk. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Paksi FC II.: Balázs J. – Osztermajer, Papp Z., Gregor, Görög – Horváth K., Vancsa, Nagy M., Raffael – Böde, Ribár. Csereként pályára lépett: Kovács F., Ulbert, Ignácz, Tóth K., Skripek, Ádám D., Palóka. Vezetőedző: Kindl István.

Gólszerzők: Kálmán Sz. (az 55. percben), Heil (82. percben), illetve Ulbert (az 51. percben), Böde (a 84. percben).

Ezeket olvasta már?