Utolsó meccsét játssza ma a Rákóczi

2022. 05. 29., vasárnap, 11:06

Véget ér vasárnap az NB III-as labdarúgó-bajnokság. A Rákóczi az utolsó fordulóban a Gárdonyt fogadja.

Az NB III. Nyugati csoportjának 38., azaz zárófordulójában a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő együttesét fogadja a Rákóczi – olvasható a rakoczifc.hu oldalon. A kaposvári zöld-fehérek szeretnék egy magabiztos sikerrel zárni a szezont. Az előjelek biztatók, hiszen ebben a szezonban már kétszer is legyőzte a Rákóczi a Fejér megyeiket. A bajnokság őszi felének zárásaként ráadásul az Agárdi Parkerdőben megvívott mérkőzés tett pontot az idegenbeli nyeretlenség végére.

Remélem, hogy megnyerjük az utolsó hazai mérkőzésünket – fogalmazott Bíró Dominik, a Rákóczi támadója. – Ezáltal pedig szépen búcsúznánk a szezontól, amely nem úgy sikerült, ahogy azt elvártuk magunktól. Magamtól pedig azt várom, hogy góllal és egy jó teljesítménnyel zárjam le az évadot – tette hozzá Bíró Dominik, aki a szurkolókra is kitért nyilatkozatában.

Nagyon szépen köszönjük az egész éves szurkolást, főként azt, hogy a legtávolabbi helyekre is elkísértek minket és végig buzdítottak minket – mondta a támadó.

A vasárnap délutáni Kaposvári Rákóczi FC - Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő mérkőzés 17 órakor kezdődik majd.

Ezeket olvasta már?