Győzelemmel zárta a szezont a Rákóczi

2022. 05. 29., vasárnap, 20:24

Az együttes a Gárdonyt győzte le az NB III. Nyugati csoportjának utolsó fordulójában. A kaposvári zöld-fehérek így a tizedik helyen zárták a bajnokságot.

A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen lépett pályára vasárnap délután a Kaposvári Rákóczi az NB III. Nyugati csoportjának 38., zárófordulójában. A szakadó esőben rendezett összecsapáson szeretettek volna feledhetetlen élményt nyújtani a kilátogató szurkolóknak a hazai labdarúgók, akik az első pillanatoktól kezdve támadó szellemben futballoztak a már biztos kieső Gárdony ellen – olvasható a rakoczifc.hu tudósításában.

Az első negyed órában a kapuja elé szorult az ellenfél, de az utolsó passzokba rendre csúszott némi hiba, így nem alakult ki igazán nagy gólszerzési lehetőség. A huszadik perc környékén elállt az eső, majd feljegyezhettük a vendégek első lehetőségét is: Damásdi Alex került lövőhelyzetben, s húsz méterről tornásztatta meg Ipacs Pétert, aki kitolta a bal felsőbe igyekvő labdát. Ezzel viszont ellőtte az első félidőre az összes puskaporát a Gárdony, míg a Rákóczinak maradt bőven. A 35. percben Ekker Milán állt közel a gólhoz, hiszen Czuczi Péter ívelésére jó ütemben érkezett, de a fejese a gólvonalon gurult végig, s végül felszabadítottak a vendégek. Igaz csak pár másodpercre, hiszen fél perc elteltével Zvara Dávid vette remekül észre az öt és feles bal sarkánál áll Bíró Dominikot, aki kapásból, bal belsővel lőtt a kapu jobb oldalába. (1-0)

A második játékrészre érkezett a pályára a saját nevelésű, 18 éves Kovács Lajos, aki Ekker Milánt váltotta, s majdnem érkezett a második gól is. Kondor Kristóf ugyanis jól készítette le a labdát Pintér Norbertnek, akinek nyolcméteres lövésébe az utolsó pillanatban beleléptek, így szögletre tudtak menteni a vendégek. A hazai együttes elképesztő fölényben futballozott, egyre nagyobb helyzeteket dolgozott ki, de a második gól csak nem akart megszületni. A lehetőségek pedig futószalagon érkeztek, s Kálmán Szilárd perdítése után már többen gólt kiáltattak, de a labda kifelé pattan a jobb kapufáról. Tíz perc elteltével pedig Jancsó Budát hozta helyzetbe a Rákóczi saját nevelésű játékosa, de a támadó estében a kapu mellé lőtt tizenkét méterről.

A számos kimaradt hazai lehetőség miatt a találkozó a lefújás pillanatáig izgalmas maradt, ugyanis az utolsó percekben a vendégek kezdték elhinni, hogy pontot rabolhatnak Kaposváron. Emiatt a hosszabbításban már a kapusuk is előre merészkedett a pontrúgásoknál, amire kis híján ráfáztak a vendégek, de maradt az egygólos siker, amivel a Rákóczi a tizedik helyen zárta a szezont.

Kaposvári Rákóczi FC–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1–0 (1–0)
Kaposvári Rákóczi FC:
Ipacs – Czuczi (Harsányi, a 84. percben), Gál, Lakatos G., Böndi – Kondor, Zvara (Kálmán Sz., a 61. percben), Mayer M., Ekker (Kovács L., a szünetben) – Pintér N., Bíró D. (Jancsó B., a 84. percben). Vezetőedző: Nagy Tamás.
Gárdony-Agári Gyógyfürdő: Czerula – Bika (Németh A., a szünetben), Koronczi (Cziklin, a 63. percben), Földesi – Hajas, Gere (Oláh D., a 63. percben), Hidvégi, Balogh B. (Emperger, a 63. perceben), Klauz – Tóth T., Damásdi. Vezetőedző: Balogh Zsolt.
Gólszerző: Bíró D. (a 35. percben).
Sárga lap: Jancsó (a 88. percben), illetve Földesi (a 28. percben), Klauz (a 88. percben).

Ezeket olvasta már?