2018. 01. 21., vasárnap, 20:08
Hozta a kötelezőt a Fino Kaposvár együttese a férfi röplabda NB I. hétvégi fordulójában. A címvédő magabiztosan, 3-0-ra verte a 2017-es kupagyőztes Szolnokot a városi sportcsarnokban.
Jól kezdett a házigazda a nyáron meggyengült Tisza-partiak ellen, de hiába vezetett már 5:0-ra, felzárkózott a Szolnok. A folytatásban mindkét csapat játékát sok hiba és nyitásrontás jellemezte, mégis egyre jobban ellépett ellenfelétől a kaposvári együttes. A bolgár légiós, Galin Nikolov szép megoldásokkal tűnt ki a mezőnyből, a Fino végül 14 pontot engedélyezett a Szolnoknak.
A második játékrészben nem tudott felpörögni igazán a házigazda, és Demeter györgy vezetőedző 12:16-nál fújt riadót. A mester időkérése jó hatással volt a fiúkra: Nagy József rögtön három ász-szervával kínálta meg az ellenfelet, aztán a háló előtt is jeleskedett néhány remek blokkal, s máris a Fino-nál volt az előny. A 25:22-es részsiker után már nem volt megállás, és végül a csereként beállt Horváth Kristóf tett pontot az egy híján egy órán át tartó mérkőzés végére.
Folytatás a hétvégén, szintén vasárnap 16 órakor Székesfehérváron az újonc MÁV Előre SC ellen.
Fino Kaposvár SE – Szolnoki Röplabda Akadémia 3:0 (14, 22, 17)
Kaposvár, 250 néző. V.: Mezőffy, Nagy L.
Kaposvár: Vajda 1, Keen 4, Nikolov 8, Nagy J. 13, Nagy P. 15, Bögöly 6. Csere: Pápai (liberó), Szabó B., Kalmár, Kulcsár 3, Horváth K. 1. Vezetőedző: Demeter György.
Szolnok: Fülöp 5, Varga Z. 1, Gönczi 9, Tamasi 1, Kholman 2, Guzmics 1. Csere: Farkas, Szabó P. (liberók), Tóth I., Zsalakovics, Tóth G. 6. Vezetőedző: Gulyás Ferenc.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 16:11, 21:12. II. játszma: 6:8, 12:16, 21:17. III. játszma: 8:4, 16:15, 21:16.
Demeter György: Fontos volt, hogy a Pénzügyőr elleni találkozón látott lendületet továbbvigyük. Ez az első és a harmadik játszmában maradéktalanul sikerült.
Gulyás Ferenc: Az első szettben még bent maradtunk az öltözőben, a folytatásban aztán túlságosan is megnyugodtunk, amikor elértük a 15-16 pontot. Ezen kellene változtatnunk a jövőben.