2018. 01. 21., vasárnap, 17:00
A 2017/18 évi férfi teke Szuperliga tavaszi nyitányán Nyíregyházára, a sereghajtóhoz utazott a Közutasok-1.MCM Kaposvári TK csapata.
A vendégek bíztak egy jó eredményben a téli felkészülés és korábbi évek egymás elleni mérkőzései alapján (az utóbbi 5 szezonban mindössze egy döntetlen mellett minden meccsen a kaposváriak diadalmaskodtak).
Az ifjúságiaknál újoncot avattak a vendégek Fajtai Bálint személyében, aki szépen helyt állt, majdnem elérte az 500 fás határt. A meccset a hazaiak könnyedén 4:0 aranyban nyerték.
A felnőtt mérkőzés jól kezdődött a Közutasoknak. Kálny és Németh is 3:1-re nyert, utóbbi remek, 585 fás eredményt ért el, így egy sor után 2:0-ás, 97 fás előnyt szereztek a vendégek.
A középső sor felemásan alakult. Az Illés-Magyar duó simán kikapott, ezzel szemben Nagy hasonlóan nyert, miközben az előny már 101 fára nőtt. Az állás 3:1-re alakult a Közutasok javára, így a mérkőzés a tetemes faelőny birtokában gyakorlatilag eldőlt.
Az utolsó sorban az ősszel sérüléssel bajlódó Horváth remek eredménnyel tért vissza, így ez a pont is a vendégeké lett. Földesi nehezen lendült játékba, de a végere a maga javára fordította a párharcot, így a Közutasok 7:1 arányban 129 fával nyerték a mérkőzést.
Az első sorban megszerzett előny rányomta bélyegét a mérkőzésre, a hazaiak görcsössé váltak, így a kaposváriak könnyedén nyertek. A győzelemmel a Közutasok 7. helyen állnak a tabellán.
Folytatás 2 hét múlva hazai pályán a Salgózd TK ellen.
Eredmények
Nyíregyházi TK - Közutasok-1.MCM KTK 1:7 (3181 - 3310) |
Szlovenszki Tibor (Hetei Alex) 510 - Kálny Krisztián 547 |
Mogyorósi Péter 525 - Németh Tibor 585 |
Hacker Dezső 550 - Illés Richárd (Magyar József) 504 |
Szegő Levente 499 - Nagy Gergő 549 |
Kastura Zsolt 562 - Horváth László 573 |
Finta Zoltán 535 - Földesi Zsolt 552 |
Ifjúsági mérkőzés: |
Nyíregyházi TK - Közutasok-1.MCM KTK 4:0 (1060 - 993) |
Erőss Adrián 537 - Fajtai Arnold 495 |
Bíró Zsolt 523 - Fajtai Bálint 498 |