Vereséggel kezdte a középszakaszt a Kaposvári KK

2017. 04. 05., szerda, 21:05

Nem tudott nyerni Sopronban a Hendlein és Baki nélkül felálló Kaposvári Kosárlabda Klub az NB1/A csoportos férfi kosárlabda-bajnokság középházi középszakaszának második körében. Az első fordulóban szabadnapos somogyiak gyakorlatilag az első negyedtől kezdve végig futottak az eredmény után, és bár sokszor megközelítették egy-két pontra a hazaiakat, a fontos pillanatokban újra és újra el tudtak lépni a soproniak.

Legutóbb január 21-én találkozott egymással ugyanitt a két együttes, mikor a soproniak nyertek 83–73-ra. Az volt Winsome Frazier bemutatkozó meccse a kaposvári csapat tagjaként. A somogyiak számára kedvezőtlen előjelekkel indult a középházi középszakasz első összecsapása, hiszen sem a sérült Hendlein Roland, sem pedig a részleges bokaszalag-szakadással bajlódó Baki Gergely nem tudta vállalni a játékot.

Fekete Ádám ezért jóval szűkösebb kerettel vághatott neki az amúgy is nehéznek ígérkező összecsapásnak, szerencsére Fodor Márton ott lehetett a kezdőben.Kihagyott lehetőségekkel indult a találkozó percekig egyik oldalon sem született pont. Frazier duplája törte meg a csendet, majd Wisseh is eredményes volt.

A kimaradó kaposvári kísérletekre többször is hiba nélkül válaszolt a Sopron, amely Dufault és Mills beállítása után magabiztosan nyerte az első negyedet. Hiába vezetett azonban Spica zsákolásával közel tíz ponttal is a Sopron, a vendégek nem adták fel és a félidő végéig 36–34-re zárkóztak fel.

A harmadik negyedben aztán ismét a hazaiak kovácsoltak némi előnyt, a somogyiak pedig folyamatosan harcoltak az egyenlítésért. Mindez egyre távolabb került, mert a remek teljesítményt nyújtó Johnsont nem sikerült tartani.

A somogyiak a záró szakaszban remekül rajtoltak, egy 8–1-es szakasszal 64–60-ra zárkóztak, ám innentől ismét a soproniak percei következtek. A vége előtt Frazier ziccere után 71–66-nál még Alekszics edző időt kért, s mivel felváltva estek a kosarak a kaposváriak már nem tudtak egyenlíteni.

Ezeket olvasta már?