2017. 04. 05., szerda, 08:11
A keddi játéknapon is pályára léptek a csapatok, a 11. fordulóval folytatták az ősszel abbahagyott küzdelmeket. Az esélyesek nyerték a találkozókat, különös meglepetés nem történt a négy mérkőzésen. Egy találkozót későbbre halasztottak. A csoport élmezőnyében nem történt változás a nap összecsapásai után.
A „B csoport” eredményei:
Alibi FC Kacsógép 3-1
Góllövők: Weing, Széphelyi, Katona, ill. Antal.
Egyenlő erők küzdelméből a gólratörőbben játszó Alibi került ki győztesen. A Kacsógép játékosainak az ellenfél kapuja előtt elfogyott a tudománya, így nem sikerült a pontszerzés.
Pofára SE-Superbody 5-2
Góllövők: Kolosi 2, Németh, Ivusza, Fésűs, ill. Lengyel 2.
A Pofára együttese végig dominált a mérkőzés folyamán, határozottabb játékával magabiztosan szerezte meg a három bajnoki pontot.
Win-Team 2010-Amatőrök 2011 12-0
Góllövők: Kelemen 4, Carlos 3, Harnos 2, Szalai, Komjáti, Keszti.
Az első félidőben még állta a sarat az Amatőrök együttese, de a második játékrész elején öt perc alatt 5 gólt kaptak, ezzel megpecsételődött a sorsuk. A második félidőben már nem tudtak ellenállást kifejteni.
Orci SC-Zsiroskönyér 2-4
Góllövők: Nagy, Csiszár, ill. Czeglédi 2, Bathó, Lévai.
A harcos, küzdelmes mérkőzésen a Zsiroskönyér végig jobban játszott, érvényesítette nagyobb rutinját és bezsebelte a három bajnoki pontot.
Postás SE-Investment elhalasztva.
1 Zsíroskönyér FC 10 10 0 0 54 - 16 30 2 Alibi FC 10 8 1 1 40 - 25 25 3 Pofára SE 11 8 0 3 53 - 28 24 4 WIN-Team 2010 11 7 1 3 52 - 24 22 5 Orci SC 11 4 2 5 32 - 27 14 6 Superbody 11 4 0 7 31 - 39 12 7 Kacsógép 11 3 1 7 35 - 40 10 8 Postás SE 10 3 0 7 39 - 56 9 9 Investment 10 2 3 5 27 - 48 9 10 Amatőrök 2011 11 0 0 11 15 - 75 0 |
A következő forduló (04.11.) párosítása: 17.00 Investment-Win-Team 2010, 17.45 Superbody-Alibi FC, 18.30 Kacsógép- Zsiroskönyér FC, 19.15 Orci SE- Postás SE, 20.00 Amatőrök 2011-Pofára SE.