Utolsó perces kosárral nyert a Kecskemét

2016. 03. 12., szombat, 20:19

Balszerencsés vereséget szenvedett csapatunk Kecskeméten az NB I./A csoportos férfikosárlabda-bajnokság 24. fordulójában.

Jól tartotta magát az első percekben a Kaposvári KK, amelybe visszatért az amerikai Emmanuel Ubilla és a horvát Hrvoje Puljko is. A kecskeméti szurkolók pedig annak örülhettek, hogy csapatuk vezetőedzője ismét számíthatott Kemal Karahodzics szolgálataira. A somogyiak a hetedik perctől kerültek hátrányba, amikor Ivosev és Karahodzics találataira percekig nem érkezett válasz. Ivosev triplájával 26–15-el zárult az első negyed.

A folytatásban komoly erőfeszítéseket tettek a kaposváriak az egyenlítésért. Jobban védekeztek mint korábban és az Ubilla, Benke, Jazvin trió pontjaival sikerült megközelíteni a Kecskemétet. A játékrész végén Puljko révén 34–34-nél egyenlítettek a vendégek, ám a hátra lévő időben Djeraszimovics gondoskodott arról, hogy a hazaiak térhessenek előnnyel a szünetre. Ugyan Jazvin dobta az első kosarat a harmadik negyedben, de az alföldiek Djeraszimovics találataival tartani tudták minimális előnyüket.

A 25. perc hozta meg az újabb egyenlítést, ekkor Hendlein szerzett triplát 47–47-re alakítva ezzel az eredményt. Benke és Baki vállalt nagy szerepet a végjátékban így 53–54-el végződött a játékrész. A folytatásban ismét Benke villant, majd Hendlein ismét beköszönt a triplavonalon túlról. Hegedűs és Ivosev fújt riadót a hazai oldalon, rövidesen Kmézics Zorán kérhetett időt a kaposváriak. Egymás után kettőt is, mert vendégek hibáit kihasználva visszavette a vezetést a Kecskemét. Megint Hendlein egyenlített triplával, a kaposvári csapatkapitány ellenállhatatlanul kosárlabdázott. Még kétszer egyenlített, így az utolsó előtti perc 68–68-ról indult. Fodor Márton duplája után Djeraszimovics és Hegedűs fordított. Az újabb vendég időkérést követően Ubilláé volt az utolsó dobás, ám ez nem sikerült, így egyetlen ponttal, de kikapott a Kaposvári KK.

KTE-Duna Aszfalt–Kaposvári KK 71–70 (26–15, 14–19, 13–20, 18–16)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Benczur T., Török R., Szabó G.

KTE-Duna Aszfalt: Pongó Martin (10/6), Pongó Máté (10/3), Djeraszimovics (11), Ivosev (21/6), Karahodzics (8). Csere: Hegedűs (8), Harris (3/3). Vezetőedző: Boriszlav Maljkovics.

Kaposvári KK: Ubilla (6), Baki (5/3), Puljko (8/6), Hendlein (21/9), Spica (4). Csere: Jazvin (12), Benke (12), Fodor M. (2). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Filipovics Gordan.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–5, 7. perc: 17–11, 12. perc: 28–19, 17. perc: 33–27, 22. perc: 43–36, 27. perc: 50–47, 32. perc: 53–58, 37. perc: 64–64. Jók: Pongó Máté, Ivosev, illetve Hendlein, Benke, Jazvin.

Ezeket olvasta már?