2016. 03. 12., szombat, 20:39
A várakozásnak megfelelően a Fino szerzett előnyt a férfi röplabda-bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzésén. A címvédő kaposváriak 3-0-s győzelmet arattak Sümegen, és ha a csütörtökön 20 órakor kezdődő második találkozót is megnyerik, már készülhetnek az elődöntőre.
A kaposvári sportcsarnok elfoglaltsága miatt az alapszakasz-nyolcadik Sümeg otthonában játszották le a negyeddöntős párharc első felvonását. A Fino már az első szettben megmutatta, hogy komolyan veszi az összecsapást, és mindössze 15 pontot engedélyezett a házigazdának. A folytatásban is az történt a pályán, amit a Demeter-legénység akart, így biztosan sikerült behúzni a második, majd a harmadik játszmát is. A 62 perces találkozó legjobbja a 16 pontig jutó Bagics Balázs volt. Figyelemre méltó, hogy a feladó Magyar Bálint is 9 pontig jutott.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc második mérkőzését csütörtökön 20 órától játsszák a kaposvári városi sportcsarnokban. Előtte, 18 órától a női bajnoki címvédő Békéscsaba lesz az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem ellenfele, szintén a negyeddöntőben.
Demeter György: Végig kézben tartottuk a mérkőzést, örülök, hogy előnyt szereztünk a negyeddöntős párharcban.
Sümeg - Fino Kaposvár SE 0-3 (-15, -18, -16) |
Sümeg, 100 néző. V.: Farkas L., Horváth M. Sümeg: Dolgos 1, Kaposi 8, Bolvári 2, Lesznyik 4, Németh Zs. 6, Soós 3. Csere: Madár, Récsei (liberok). Vezetőedző: Németh Ödön. Fino: Bozóki 9, Rása 5, Magyar 9, Bagics B. 16, Nagy J. 6, Dávid Z. 12. Csere: Deák, Batári (liberok), Bögöly, Keen, Németh F. Vezetőedző: Demeter György. Az eredmény alakulása. I. játszma: 5:8, 10:16, 13:21. II. játszma: 4:8, 12:16, 18:21. III. játszma: 7:8, 11:16, 14:21. |