Bozóki Bence: egy csatát elvesztettünk, de a háborút megnyerjük!

2014. 03. 25., kedd, 05:24

Elvesztette a bajnoki döntő első mérkőzését a Fino férfi röplabdacsapata. A párharc azonban három győzelemig tart, és szerdán máris itt a lehetőség a javításra a Kecskemét otthonában. A kaposváriak fiatal játékosát, Bozóki Bencét kérdeztük.

Úgy érzem, kicsit még bennünk volt a februári, 3-2-re elvesztett Magyar Kupa-döntő. Voltak olyan pillanatok, amikor ezt le tudtuk küzdeni, de a szettek elején sajnos görcsösek voltunk, és ezúttal elmaradt a várttól a nyitásfogadásunk. Több van bennünk, ez nem vitás, így azt gondolom, nem lefutott a párharc. Az első csatát elvesztettük, de nekünk a háborút kell megnyerni.

Mennyire nehezíti tovább a dolgunkat, hogy a Kecskemét otthonában kell pályára lépnünk?

Ha az első meccset nézzük, tulajdonképpen nekünk sem kedvezett ez a terem. Ezeket a labdákat, amelyek most elpattantak, Kecskeméten könnyebb lesz majd összeszedni a tágas, magas teremben, és a visszatámadással is könnyebb dolgunk lesz talán.

A Közép-európai Ligában kétszer is elvertük az alföldieket, azóta viszont kétszer is kikaptunk tőlük. Mi változott az eltelt időszakban?

Kecskeméten edzőváltás volt, ami jót tett a csapatnak, és már ott van velük a pályán a tapasztalt Nacsa Gábor is. Ezzel megváltozott a játékuk, mi pedig keressük az ellenszerét. Nálunk én nem látok változást, de egyértelmű, hogy fejlődni kell az előttünk álló mérkőzéseken. Bízom benne, hogy képesek leszünk háromszor is legyőzni riválisunkat.

Ezeket olvasta már?