2014. 03. 25., kedd, 06:30
Az alapszakasz befejezése után szusszanásnyi szünetet kaptak a Kaposvári Kosárlabda Klub játékosai, ezen a héten viszont beindul a nagyüzem. A fiúk április végéig kilenc meccset játszanak, és megpróbálnak a folytatásban is eredményesen teljesíteni.
Sok minden történt a KKK háza táján tavaly ősz óta, de végül minden jóra fordult: a fiúk az elmúlt évhez hasonlóan beverekedték magukat az alapszakasz legjobb hat csapata közé. Reméljük, a folytatásban is jut majd sikerélmény az együttesnek, bár nem lesz könnyű tovább gyűjteni a győzelmeket. A középszakaszban az Alba Fehérvár, a Paks, a Kecskemét és a Sopron mellett a nemzetközi porondon edződött Szolnoki Olaj lesz a mieink ellenfele, így elsősorban hazai pályán lehet esély a nyerésre. Az elmúlt hónapokban pedig már megszokhattuk: ezek a fiúk saját otthonukban mindenre képesek. Szombaton a bajnoki címvédő Alba Fehérvár ellen akár össze is jöhet a bravúr.
A közelmúlt egyik remek híre volt, hogy Hendlein Roland lett február hónap legjobb játékosa. A SportKlub TV, a BB1.hu és a szurkolók közös szavazásán a kaposvári játékos gyűjtötte be az elismerést, az idei szezonban november után másodszor. A 28 éves játékos igazi vezéregyénisége a KKK legénységének.
„Nagyon nagy megtiszteltetés ez az elismerés, és örülök neki – mondta a válogatott kosárlabdázó. - Egyértelműen a csapattársaimnak és az edzőnknek köszönhetem, hiszen „alám” is dolgoztak rendesen. Szerencsére sikerült megnyernünk néhány olyan mérkőzést, ami a felsőház szempontjából rendkívül fontos volt nekünk. A Körmend és a Falco elleni hazai meccsünk kiemelten fontos volt: tudtam azt, hogy többet kellene nyújtani, mint általában, mert nagyon fontos volt az eredmény a végelszámolás szempontjából. A Kaposvár egy remek csapat. Igaz, hogy kevesen vagyunk, de nagyon jó a kémia az együttesen belül. Kiváló a hangulat az edzéseken, és mindenki jóban van mindenkivel. Egymásért dolgozunk.”Reméljük, a márciusi-áprilisi nagy sorozat is sok kellemes élményt tartogat a népes szurkolótábornak!
A középszakasz további programja: |
03.29. Szombat 18:00 Kaposvári KK - Alba Fehérvár |
Fontos utánpótlás-siker a Debrecen ellen |
Nagy és értékes győzelmet aratott a KKK U16-os együttese egyik fő riválisa, a Debrecen ellen, és hatalmas lépést tett az országos döntő felé. KKK SE - Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI/A 77-51 (13-15, 20-12, 21-9, 23-15) KKK: Kocsis Z. 23/3, Hock G. 8/3, Tóth D. 4, Radnai M. 4, Erdei Á. 4. Csere: Steller B. 10, Fülöp Zs. 9/6, Jenovai R. 6, Benke K. 5, Fülöp Cs. 4, Hosszú B. Esküdt Zs. |