KKK Swanston-show és Körmend-verés

2013. 04. 10., szerda, 20:19

Magabiztosan, kulcsembereit is pihentetve nyert újabb mérkőzést a tartalékos Körmendet verő Kaposvári KK együttese. A hazaiak legjobbja a 28 pontot, köztük 9 triplát elsüllyesztő Swanston volt.

Fekete Ádám:

A várakozásnak megfelelően alakult a mérkőzés. Örülök, hogy mindenki pályára léphetett. Kulcsembereinket pihentetni tudtuk, ami azért is lényeges volt, mert három nagyon kemény és fontos mérkőzés vár még ránk a középszakaszban.

A Lami-Véd Körmend együttesét látta vendégül szerda este a Kaposvári KK csapata a felsőházi középszakasz 7. fordulójában. A vendégek csupán egy légióssal álltak fel, miután a közelmúltban az amerikai Shaw szerződését sem hosszabbították meg. A legutóbb Székesfehérváron komoly pofont kapó vasiaknál ráadásul a lebetegedő Ferencz Csaba sem állhatott Hencsey Tamás vezetőedző rendelkezésére. A hazai oldalon valamennyi játékos nagy elánnal készülődött, a kaposváriak szerették volna begyűjteni a legjobb négy közé jutáshoz szükséges újabb győzelmet.

Harcosan kezdtek a körmendiek, ám az első kosarat Hendlein szerezte, utána pedig Drahos talált be ziccer helyzetből. A vendégek részéről Farkas volt először eredményes, a körmendi hamar nyolc pontig jutott. A védekezésben azonban nem jeleskedtek társai, Swanston tripláival, valamint Spica pontjaival pedig már az első negyed végére jelentős előnyt harcolt ki a Kaposvár.

Hencsey Tamás:

Gratulálok a Kaposvárnak! Azonban az eredménytől függetlenül meg kell dicsérni a csapatomat. Az első negyedben még nem, ám után már a megbeszéltek szerint megpróbáltunk agresszíven kosárlabdázni és ez sikerült is. Az elmúlt két meccshez képest előre lépés volt, hogy ebben a szerkezetben is így tudtunk játszani.

Keményen védekeztek a hazaiak, a vendégek akció rendre elakadtak, így nem tudtak faragni a különbségen a vasiak. Swantont nem tudták tartani a körmendiek, az amerikai már negyedik tripláját dobta a 14. percben. Csakhamar kialakult a húsz pontnyi különbség a két csapat közt. Mindkét vezetőedző sokat cserélt, az érkező kaposváriak ellen pedig félidő végéig Sömenek és Ruják révén némiképp faragott hátrányán a vendég alakulat. A hazai oldalon egy kivétellel a kezdő ötös rajtolt a harmadik negyedben, ám talán a nagy különbség miatt több hiba csúszott a játékba.

Ruják szerzett labdája után a felívelt passzból Austin zsákolt szépet, de Swanston menetrendszerűen újabb hármasokkal terhelte meg a körmendi gyűrűt. Austin harcossága eredményezett újabb pontokat a vendégeknek, így Farkasék látótávolságba kerültek a záró játékrész előtt. Austin újabb nagy zsákolással vetette észre magát, Swanston pedig érkezett a szokásos triplával. Egy sportszerűtlen hiba, valamint a reklamáló Hencsey edző ellen ítélt technikai után hét pontot szerzett zsinórban a hazai együttes, így visszaállt a korábbi különbség. A végjátékban már nem maradt sok kérdés, becsülettel küzdött a Körmend, de a győzelemre , ahogy az egész mérkőzésen nem volt esélye.

Kaposvári KK–Lami-Véd Körmend 110–88 (36–22, 25–21, 22–27, 27–18)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Kapitány G., Benczur T., Jakab L. 

Kaposvári KK: Drahos (15), Kiss K. (3), Swanston (28/27), Hendlein (14), Spica (15). Csere: Dunn (14/6), Dávid (13), Fekete N. (5/3), Kovács S. (-), Szőke (3/3), Bíró B. (-), Fonai R. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan. 

Lami-Véd Körmend: Ruják (16/6), Fodor G. (6), Austin (24), Farkas (16/6), Grebenár (5). Csere: Kutasi (3), Kocsis (3/3), Sonyák (7/3), Sömenek (8/3), Golomán (-). Vezetőedző: Hencsey Tamás. 

Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–3. 7. perc: 21–12. 12. perc: 38–22. 18. perc: 55–38. 22. perc: 64–45. 27. perc: 76–61. 32. perc: 88–72. 37. perc: 103–85.

Jók: Swanston, Drahos, Dávid, Hendlein, Spica, illetve Farkas A., Ruják., Austin.

Ezeket olvasta már?