KKK Ragaszkodnak a negyedik helyhez

2013. 04. 10., szerda, 13:00

Hendlein Roland találóan fogalmazott. A Kaposvári Kosárlabda Klub válogatott játékosa azt mondta: a középszakasz és a rájátszás minden mérkőzése tulajdonképpen már ajándék a csapatnak.

kkk

A KKK ugyanis az alapszakasz 22 mérkőzésén sikerült teljesíteni a célkitűzést, a nyolc közé jutást.A fiúk azóta egymás után játsszák a rangadókat, és hazai környezetben újra telt ház előtt lépnek pályára.

A KKK együttese a várakozáson felül teljesített az alapszakaszban, és 15 győzelemmel, valamint 7 vereséggel fejezte be a pontvadászat első felvonását. A fiúk ezzel – sok éves böjt után - magabiztosan jutottak be a felsőházba, és a folytatásban tíz nagy rangadó várt, illetve vár rájuk a legjobb csapatok ellen. - Nagyon-nagyon kemény volt az alapszakasz, és ha reálisan nézzük a dolgokat, elégedettek lehetünk a csapattal. Az év elején kitűzött vágyakat túlszárnyaltuk azzal, hogy az ország legjobb csapatai közé kerültünk - mondta a Kaposvári KK vezetőedzője, Fekete Ádám.

A kaposváriak nem kaptak túl sok időt a pihenésre. Egy héttel az alapszakasz befejezése után máris elkezdődött a középszakasz küzdelemsorozata, és a bevezető összecsapások után most már szerda-szombat ritmusban érik egymást a meccsek. A KKK megadta az alaphangot a Paks 18 pontos legyőzésével, aztán három, összességében vállalható vereség következett a sorban, a Jászberény elleni sorsdöntő mérkőzést viszont sikerült nagy csatában megnyerni. Az elmúlt hétvégén, a paksiak otthonában pedig mindössze egy ponttal maradt alul a Fekete-sereg. Vagyis újra kiderült, hogy ha mentálisan is rendben van a társaság, a kulcsemberek pedig eredményesen teszik a dolgukat a pályán, akkor ez a csapat bárkivel felveheti a versenyt. Éppen ezért várjuk nagy érdeklődéssel a bajnok Szolnok április 17-ei, kaposvári vendégjátékét...  

- Igazából csak a Szolnok tudott újat mutatni a középszakaszban, mert velük korában még nem játszottunk. A többi csapatot jól ismerjük, és mindent megteszünk azért, hogy megőrizzük a tabellán elfoglalt negyedik helyünket - mondta Hendlein Roland. - Tudtuk, hogy nehezebb lesz a középszakasz. Fontos volt a Jászberény győzelem, és abban bízom, hogy a heti két nehéz tétmérkőzésben nem merülünk ki nagyon. Az edzőnkön múlik, hogy forgatja majd a csapatot – tette hozzá a csapatkapitány Szőke Balázs. 

A fiúk új célja tehát az, hogy a negyedik helyen fejezzék be a bajnokság második szakaszát, így a rájátszásban reális esélyük lehet arra, hogy eljussanak az elődöntőbe. Az már valóban a hab lenne a tortán...

Középszakasz, felső ház, az állás:

1.  Szolnok 6 mérkőzés 5 győzelem 1 vereség
2.  Alba Fehérvár 6 5 1  
3.  Atomerőmű 6 4 2  
4.  Kaposvári KK 6 2 4  
5.  Jászberény 6 1
6.  Körmend 6 1 5

Ezeket olvasta már?