2022. 12. 25., vasárnap, 11:58
Régen a családi karácsony legnagyobb szertartása volt a karácsonyi asztal elkészítése. Az ünnep varázslatos ereje az asztalt leterítő abroszon, az asztalra és az asztal alá tett tárgyakon keresztül érvényesült. Vízkeresztig az asztalon hagyták.
A karácsonyi abrosz színes, „főszödésös” hímmel készült, újévig vagy kiskarácsonyig (vízkeresztig) az asztalon hagyták.
Mágikus erejűnek tekintették, ebből vetettek, hogy áldás legyen a termésen, gyógyításra is használták: a nyavalyatöréses beteget terítették le vele. A karácsonyi asztalt szenteste kezdték el készíteni, de csak akkor tették rá az abroszt, amikor az éjféli miséről hazajöttek. Ezt azonban nem mindenhol tartották be, hiszen amelyik faluban nem volt templom, ott legfeljebb csak a fiatalok gyalogoltak át a szomszéd falu éjféli miséjére. Régen - a katolikusoknál – a karácsony böjtje éjfélig tartott, csak az éjféli miséről hazajövet ettek húsos-zsíros ételt. Később a böjtölés legtöbb helyen az esti vacsoráig volt szokás, s ha ekkor nem tellett halra, a húsosat is megették már.
Mesztegnyőn három fehér abroszt terítettek az asztalra, alájuk kaszakövet és nagykést tettek, és ide állították a kis karácsonyfát. A család tagjainak egy-egy ruhadarabját a fa köré tették, hogy a következő évben is együtt lehessenek békességben. Az asztal alá szénát, kukoricát hoztak be, hogy jövőre az állatoknak is legyen eleségük.
Toponáron annyi abroszt tettek az asztalra, ahány napos volt a karácsony. Kisbárapátiban az abrosz leterítésének a módjára is ügyeltek: arra lendítették, amerre akarták, hogy menjenek a baromfiak. A morzsát is abba az irányba rázták le róla. Mernyén három abroszt terítettek rá, aztán egy fej vöröshagymát, egy egész kenyeret, sótartóban sót, paprikát helyeztek, az asztal alá egy kopott fejkendőben szénát, szakajtóban morzsolt kukoricát. A karácsonyfa alá mindenkinek egy tiszta inget tettek.
A lábodiak két abroszt tettek az asztalra, az ünnepi étkezések morzsáját a két abrosz között gyűjtötték össze. Az asztal sarkára ott kaszakövet, ollót, fokhagymát, egy szelet kenyeret, kis sót, imakönyvet ill. zsoltáros könyvet és egy kalapot helyeztek. Az asztal alá ők is terményeket, kukoricát, zabot tettek. Egy kosárban egy porció szénát is behoztak, hogy a Kisjézus tudjon belefeküdni. Ezt a szénát János-napon etették meg a tehénnel, egészséget, termékenységet kívántak vele szolgálni. Az imakönyvet karácsony reggelén a gyerekeknek kellett kinyitniuk, énekeltek belőle, remélvén, hogy jó énekesek lesznek. Amikor a templomból hazajöttek, kabátjukat a karácsonyi abroszra tették, hogy a következő évben egészségesek legyenek. Az abrosz alá tett kaszakővel egész évben gyógyítottak: a beteg tehén tőgyét simogatták vele, a fokhagymával pedig a beteg gyermek mellét kenték meg.
Büssüben az asztal sarka alá egy likaskalácsban néhány krajcárt is helyeztek, hogy sohase legyen pénz nélkül a ház. A szennai reformátusok is két abroszt terítettek az asztalra, a felső díszes hímzésű volt. Az öregek itt még három fej fokhagymát, kaszakövet és egy szép piros almát is szoktak rátenni; az almát újév napján az itatóvályúba helyezték, erről itatták a jószágokat: hitük szerint így egészségesek maradnak. Szennából Csepinszki Mária egy régebbi szokásgyakorlatot is feljegyzett: „A karácsonyi asztalra szénát hoztunk be, elterítettük rajt, arra tettük a szép főszedéses abroszt, azon ettünk. A morzsát mindig egy edénybe gyűjtöttük, és újévkor adtuk a tikoknak... A karácsonyi asztalt újévkor bontottuk le.” Más szennai adatközlők az asztalra szórt szénát már nem említik, viszont a takarmányfélékből a népmesei 7-es számot mondták: „Az asztal alá teknőbe hétféle eleséget: búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát, kendert, cirkot tettünk, és egy hétig abból etettük a baromfit.”
Knézy Judit a belső-somogyi református községek táplálkozásának kutatása kapcsán foglalkozott a karácsonyi asztallal. A két abrosz közül evéskor a himös főső abroszt levették. Az abrosz egyik sarka alá kukoricakását tettek, ezt karácsony után az abrosszal együtt eltették, és tavasszal adták oda a kiscsibéknek. A karácsonyi asztal minden morzsáját, csontját az abroszban kellett hagyni, és amikor elmúlt az ünnep, a fák tövébe öntötték. A nagybajomi reformátusok a karácsonyi abroszra szenteste kaszakövet, ollót tettek, az asztal közepére a nagy bibliát, a zsoltáros könyveket, továbbá minden családtagtól egy ruhadarabot, a férfiaktól inget vagy kalapot, az asszonyoktól a fejkendőt, ezeket a ruhákat másnap templomba menet felvették. A karácsonyi abroszra étkezéskor egy másik abroszt terítettek. Cserénfán a morzsa „össze lëtt szëdve, és asztán el szokták tënni a padlásra, papirba, és ezt valamijen betegségre szokták felhasználni.”
Göllében a karácsonyi asztalhoz volt, aki betlehemet is készített: cirokszálból jászolt, kovászból kis birkákat, melyeket vattával vontak be, a szemük mazsolából volt.
A somogyi horvát községekben a karácsonyi asztalnak és a karácsony ünneplésének sajátos szokásai voltak, ezeket valószínűleg az óhazából hozták magukkal. Somogyszentpálon szentestén „a lakószoba földjére szalmából fekhelyeket készítettek. Ezen aludt a család minden tagja. Az ágyakat magasra tornyozva bevetették, szőttessel letakarták, és egészen újévig vagy vízkeresztig bevetettek voltak, ágyban ez idő alatt nem aludt senki. Az asztal alá egy porció szénát tettek, az asztalra kereszt alakúra formált szalmaszálat, s ezt három darab szőttes asztalterítővel letakarták.” A Dráva menti, horvátból elmagyarosodott lakosságú Berzencén is szokás volt az asztal kereszt formában való „mögvetése”; „Ez abbu át, hogy buzát, szömös kukoricát és szénát hoztak be, az asztalon köröszt alakba rászórták az asztāra. Ezt azér csinyáták, hogy jó termésük lögyön a jövő évön. Az asztal alá ëgy szelöncébe peddig töttek három cső kukoricát. Ezök vótak a háromkirájok.” A vízváriak is úgy csinálták meg a karácsonyi asztalt, hogy először kereszt alakba szemes kukoricát szórtak rá.
A buzsákiak az ünnepi asztalra egy pohárban mindenféle vetőmagot raktak, ezeket aprószentekkor adták a baromfiaknak. Az asztal alá láncot, kötelet fektettek: „olyan bő termésük legyen, amilyen hosszú a lánc!” Egy vödör vízbe almát és pénzt tettek, karácsony reggelén a lányok és az asszonyok ebben a vízben mosdottak meg: az alma a szépség, a pénz pedig a gazdagság jelképe volt. Az asztal alá szénát tettek a kisded számára, melléje mindenféle termény (búza, rozs) került, és behozták az ekevasat és a csoroszlyát is, hogy majd áldás legyen a velük végzett munkán. Az asztalon fokhagyma, vöröshagyma, méz és alma volt. Csánki Somogy vármegye c. monográfiája is említi, hogy a buzsákiak „karácsony előestéjén szalmát visznek be, azon alusznak” Valószínűleg ez a szokás a Balaton-nagybereki horvát községekben (Buzsák, Táska, Tótszentpál, Varjaskér) általános lehetett.
A karácsonyi asztalt a pásztorok is elkészítették. Tóth Mihály felsősegesdi juhász erről így emlékezett: „Karácsony szenteste a kanász az asztal alá teszi a botját, ostorát, tarisznyáját. Apám a tarisznyáját megrakta kukoricával. Karácsony másnapján, amikor kiértek a legelőre, ebből a tarisznyából a jószágnak szórták a kukoricát. A gulyások ugyanígy cselekedtek. Az asztal alá rakott szénát szórták széjjel a legelőn. Azt tartották, hogy mert a kis Jézus szénáját ették, ezért a következő esztendőn szerencsés lesz a jószág.”
