2016. 06. 24., péntek, 10:58
Keresztelő Szent Jánost a magyar néphagyományban a honfoglalás utáni bizánci kapcsolatainkból eredően Szent Ivánnak nevezik. A naphoz számos népszokás kapcsolódik Somogy megyében is, nem csak a tűzgyújtás hagyománya.
A névnapja előtti éjszaka az esztendő legrövidebb éjjele, június 24-én kezdődik az új évszak, a termést hozó nyár. A napfordulókat már a kereszténység létrejötte előtt megünnepelték, a nyári napforduló az 5. században lett Keresztelő Szent János ünnepe.
A keresztény ünnep magába olvasztotta a régi hiedelmeket és rítusokat, így pl. a Szent Iván-éji tűzgyújtást is. Ez a szokás Európa legtöbb népénél ismeretes, nálunk mintegy ötven éve már elfelejtődött, de újabban terjedőben van. Régen sötétedés után hatalmas máglyákat gyújtottak, ebbe illatos füveket szórtak. A tüzet az eladó lányoknak át kellett ugorniuk, a tűz körül álló falusiak a Szent Iván tűzének átugrásából következtettek a lányok ügyességére, arra, hogy ki megy férjhez előbb. Párosító énekeket is mondtak, ezek a dalfüzérek néha több óra hosszat is tartottak („Hosszú, mint a szentiváni ének”). A tűzben almát is sütöttek, ezt mágikus értékűnek tartották, a gyerekeknek adtak belőle, hogy egészségesek legyenek.
Somogyban Szent Ivánnak jelentős kultusza volt, ezt az is bizonyítja, hogy sok templomot szenteltek a tiszteletére (Attala, Balatonberény, Barcs, Somogygeszti, Miklósi, Somogyfajsz, Somogytúr, Tarany, Zala, Zákány).
| Szent Iván éjszakája mégsem 21-ére esik, hanem 24-ére |
|
Feltehetjük hát a kérdést, hogy miért? Itt a csillagászat adja meg a választ: a nyári napforduló ugyanis az évnek az a pontja, amikor a legmagasabb delelési ponton áll az égbolton a Nap. A kétféle időszámítási mód, a tropikus (azaz a Fölhöz viszonyított Napállás) és a tényleges naptári évek közti különbség a ludas abban, hogy a napforduló a naptár meghatározása óta már előrelépte ezt a három napot (naptárcsúszás-naptárreform). Így az a napforduló, ami régen 24-ére esett, ma 21-ére esik. |
| mult-kor.hu |
A Szent Iván éjszakájához kapcsolódó hiedelmek közül 1901-ben Kisbárapátiban jegyezték fel a következőt: Aki az aranyos pátrácot, amely csakis éjjel virágzik, kilesi és a virágját leszedi, gondosan magánál őrzi, meg fogja érteni az állatok beszédét. Közismerten ez a gyógyfüvek gyűjtésének a legalkalmasabb ideje.
Somogyszentpálon, a Dráva-menti horvátoknál Szent Iván dologtiltó nap. Ha ködös, nyirkos az idő, nem lesz szőlő, férges lesz a gyümölcs. Ilyenkor mondják: „Iván zsivány, mer elviszi a szőlőt!”
Kapolyon úgy vélekednek, hogy Iván megszabja a krumpli, kukorica termését, ha ezek ilyenkor megáznak, bőven teremnek majd. Buzsákon Iván-nap után kezdik vetni az őszi árpát és a retket.
Dr. Király Lajos tanár úr írásai bővebben a somogyi szokásokról: lámpásozás, tűzcsóválás, lobogózás.
| Szentiván alma: |
|
A legkorábban érő alma. Apró, halvány zöldes-sárgás színû. Enyhén fanyar, édes. Jellegtelen ízű fajta. Bőtermő, gyorsan romlik. |
A szabadi hagyományok között is szerepelt a szentiváni alma. Attalában ezt még aranyalmának is nevezik, Szent Iván napján mágikus cselekményre használják fel: „azok a szülők, kiknek kicsiny gyermekeik haltak el, a levegőbe feldobják, hogy a visszahullott almát élő gyermekeik felszedjék.” Göllében is hasonló szokás élt. A táskai hiedelem szerint a szentiváni almába nem volt szabad kést vágni, mert akkor elveri a jég a határt.
| „Lámpásozás” a Kapos mentén |
|
A Vízmente német községei közül a szentiváni „lámpásozás” legteljesebb leírása Szabadiból származik. Itt az evangélikus német telepesek és a katolikus magyarok az 1920-as 30-as években a következőképpen ünnepelték Szent Iván napját: Jószágbehajtás után tisztára seperték az utcát, aztán a falu felső végén gyülekeztek a fiúk, a drótra fűzött kérgeket otthon már belocsolták petróleummal. Elindultak a falun végig, ketten-ketten az eszközüket összefogva, gyűjtötték a máglyára valót: „Aggyanak a Szent János tüzére fát, szénát, szómát, szentiványiómát.” Az asszonyok várták őket, kötényükben szalmacsutak, pazdergya, óma. Az utcai padnál már a fa is elő volt készítve. A házaknál megrázták az almafát. Besötétedéskor a legelőn, a Hejászó-domb alatt voltak. Itt máglyát gyújtottak. A „lámpásokat” is meggyújtották. A dombra felmenet köröket írtak le maguk körül, a végén ledobták a dombról. A máglyánál megvárták a tűz kihunytát, énekelve mentek vissza a faluba. „Az volt a dicsőség, kinek volt jobb lámpása, kié égett tovább, és ki írta szebben le a tűzkarikákat a Szent János tiszteletére.” |
