2014. 12. 15., hétfő, 11:40
A Toponári Művelődési Ház adott otthont a népi gyermekjátékok bemutatójának december 5-én és 6-án. Az aprónép csivitelésétől hangos termekből messziről hallatszottak a gyermekjátékok dallamai, miközben készültek a színpadi frizurák, fonott hajak.
A rendezvény céljáról kérdeztük Kerekesné Pytel Annát, a Zenekedvelők Egyesületének művészeti vezetőjét.
- Az egyesület tevékenységei sorában kiemelt szerepet kap nemzeti értékeink ápolása és az ifjúság oktatásának segítése. Az oktatás elsősorban a felnőtteknek szól, mert a bemutató nem verseny, nem öncélú színpadi produkció. A művészeti vezetők a színpadon mutatják be a foglalkozásokat, amit a mindennapokban is csinálnak. A lehetőségek tárházát szeretnénk megmutatni a résztvevő óvónőknek, alsóbb évfolyamokban tanítóknak, azokat a többcélú nevelési eszközöket magukban rejtő gyermekjátékokat, amelyek fontosak a gyermek személyiségfejlesztésében és magyar hagyományaink őrzésében. Célunk az volt, hogy ne csak kidolgozott koreográfiákat mutassanak be a csoportok, hanem módszertani ötletekkel segítsék az óvodai és iskolai élet mindennapjait.
Ezt a célt, programot támogatta a Magyar Művészeti Akadémia, hogy segítse, hozzájáruljon a kulturális értékeink védelméhez, hagyományaink ápolásához.A fesztivál kétnapos eseményén több, mint háromszáz résztvevő volt. Somogy megyéből, Kaposvárról, Dombóvárról, Nagykanizsáról, Budapestről és sok helyről érkeztek a résztvevők, tapasztalatszerzésre vágyó nevelők. Dr Lázár Katalin a Magyar Tudományos Akadémia népzenei osztályának munkatársa a szakmai tanácskozás vezetője örömmel fogadta ezt a rendhagyó fesztivált. -
Kevés olyan bemutató van, ahol ennyi óvó néni, tanító néni jelen van. Fontos, hogy a gyermekjátékaink ismét reneszánszukat éljék. A cél, hogy akikre bízzuk gyermekeink mindennapi nevelését azok tisztában legyenek a gyermekjátékok minden adottságaival: hogy mennyi mindenre képesek vagyunk a nevelési szituációkban alkalmazni a szövegét, dallamát és a cselekvéseket. Ezeket mindig együtt. Láttunk sok memória fejlesztő, koncentrációra serkentő, ügyességi, alkalmazkodásra nevelő játékokat. A lehetőség adott. A felelősség a nevelőkön van. A bemutató szép példája volt annak, hogy gyermekjátékaink ma is élnek, hogy gyermekeink ma is ugyanúgy tudnak örülni, önfeledten kikapcsolódni játék közben, mint századokkal ezelőtt játszó elődeink. Gyermekjátékaink mindent tudnak, mutassuk meg titkait.