2013. 08. 14., szerda, 11:33
Kapocs Kaposvár és testvérvárosa, Csíkszereda között – szerda délelőtt emléktáblát avattak Szász Endre Munkácsy-díjas festőművész tiszteletére. Az alkotó több szálon is kötődött Kaposvárhoz: éveket töltött itt, a Somssich Pál Gimnázium diákjaként.
A tíz évvel ezelőtt elhunyt Szász Endre Csíkszeredán – Kaposvár testvérvárosában – született, így természetes volt, hogy az erdélyi településről is jöttek megemlékezni a somogyi megyeszékhelyre. Antal Attila, a város alpolgármestere beszédében kiemelte: millió szál köti össze Kaposvárt és Csíkszeredát, az egyik közülük éppen a Munkácsy-díjas művész. – a csíkszeredaiak Kaposvárnak köszönhetik Szász Endre megszerettetését, a 2005-ös Szász-kiállítás óta fedezhették fel maguknak munkásságát – fogalmazott. Antal Attila felidézte Szász Endre kaposvári kötődését is: Kaposváron járt iskolába, élete vége felé pedig itt telepedett le.
Fekete László, az emléktáblát (az önkormányzat mellett) állíttató Kaposvárért Közalapítvány elnökének gondolatait Szép Tamás, az ellenőrző bizottság elnöke tolmácsolta. – Szász Endre akármihez nyúlt, Erdély tündérkertjének magával hozott szépségét jelenítette meg – hangsúlyozta. Fekete László a művész három személyiségjegyéről – a humor, a szeretet és a művészet iránti alázat – is megemlékezett.
Szász Endre emléktáblája a Teleki utca 7. szám alatt látható, a művészt ábrázoló dombormű Bara Barnabás csíkszeredai szobrászművész alkotása. A táblán Szász Endre gondolata is olvasható: „A halhatatlanság a képek dolga, nem az enyém.”
A festőművész alkotásaiból ma délután 17 órakor emlékkiállítás is nyílik a Vaszary Képtárban.