2013. 05. 23., csütörtök, 08:25
Séta a sasok közt, időutazás Somogy megyében, több ezer éves leletek tisztogatása - csak ízelítő a Rippl-Rónai Múzeum gyerekeknek szóló kínálatából. A fiatalok a nyári táborokban játszva kerülhetnek közelebb a kultúrához és a természethez.
A gyerekeket június 17-től várják minden nap a múzeumban (Fő utca 10.) 7.30 órától, egészen délután négy óráig, de igény szerint gyermekfelügyeletet is biztosítanak 16.30 óráig, a lurkók pedig ebédre is számíthatnak.
A gyermekek különböző foglalkozások keretein belül kerülnek játszva közelebb a természethez, régészethez, Somogy megye néprajzához és a művészethez. Szakmai tárlatvezetésen és műhelylátogatáson vesznek részt, megtekinthetik a híres Rippl-Rónai Emlékházat, kikapcsolódhatnak a gyönyörű parkban. Öt napos turnusok közül (három héten át) választhatnak az érdeklődők, egy-egy turnusban legfeljebb 20 fős létszámmal fogadják a 8-14 éves gyerekeket.
Az ifjú antropológusok - videós kedvcsinálónk tavalyról:
Jelentkezni lehet a kiválasztott turnus előtt egy héttel a 30/206-28-81-es számon, illetve az info@smmi.hu címen. Ár: 2000 forint/fő/nap, jelentkezéskor 50 százalék előleg befizetése szükséges.
Minden napra izgalmas programok |
hétfő: séta a sasok között, avagy miről mesél a természet (preparátorműhely-látogatás, gipszállatok festése, állathangok megismerése...) kedd: kincsek Somogy földjéből, legyünk mi is régészek (régészeti műhelylátogatás, sírládás régészkedés...) szerda: kalandos utazás, az alkotó csodás világába (túra a Rippl-Rónai Villához, festés a parkban...) csütörtök: időutazás, fejezetek Somogy Néprajzából (beöltözés népi viseletekbe, ismerkedés a régi szokásokkal) péntek: hova illik, hova tegyem...restaurálásra fel! (restaurátorműhely-látogatás, cserépragasztás, több ezer éves leletek tisztítása) |