2013. 05. 05., vasárnap, 01:31
Szépen felöltözünk, elvisszük virágunkat, de elsősorban magunkat, hiszen nem a virág a lényeg, hanem mi magunk, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy még hús-vér ember az édesanyánk. Minden bajunkkal, bánatunkkal fordulhatunk hozzá.
Emlékeimben mindig megjelenik egy kép: egy pici, törékeny asszony, aki fekete ruhát és fejkendőt hordott, komótosan fésülgette és kontyba rendezte vékonyszálú haját, s ezt olyan elmélyülten tette, mintha a fodrász fésülte volna.
Talán akkor láttam csak pihenni, amikor már közeledett a kilencvenedik évéhez, és nyomta a vállát oly sok szenvedés, az élet minden bánata, súlya.
Oly sok idő távlatából még mindig eszembe jut, s látom az újra ismétlődő tevékenységeinek ritmusát.
Ő volt a nagymamám.
Reggelit, ebédet, vacsorát készítünk, s kitárjuk karunkat gyermekink, unokáink érkezésekor, hogy magunkhoz öleljük őket, az „életet”.
Hiszen ők valóban a mi életeink.
Bánattal, betegséggel, örömökkel egyaránt.
Ismét Anyák napja van.
Szépen felöltözünk, elvisszük virágunkat, de elsősorban magunkat, hiszen nem a virág a lényeg, hanem mi magunk, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy még hús-vér ember az édesanyánk.
Minden bajunkkal, bánatunkkal fordulhatunk hozzá.
Ő nem árul el bennünket soha, ő mindig megértő, elfogadó, toleráns.
Mi sokszor vagyunk hálátlanok, és a rohanó világban csak akkor vesszük igazán észre hiányát, ha már nincs közöttünk, és a temető csendjében helyezzük el hálánk virágát,és sóhajtozunk utána.
Így múlik el az élet.
Ragadjunk meg tehát minden percet, fakasszunk mosolyt az arcára, vegyük le válláról a gondokat, legyünk kedvesek és jók, hiszen oly rövid az élet, de a pillanatok megmaradnak, s őrizzük szívünkben mindörökre.
Kívánok szeretetteljes vasárnapot, békés „ünneplést” minden anyának, nagymamának, dédikének egyaránt.
