2012. 03. 02., péntek, 09:08
Martin Scorsese a ma élő rendezők egyik legnagyobbika. Igen sok, remek film kapcsolódik a nevéhez, a Viharsziget, A tégla, az Aviátor, vagy éppen a Casino. A 70 éves rendező, még sosem dolgozott 3D technikával, most mégis megtette.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, Hugo (Asa Butterfield), az 1920-as évek Párizsában, aki árván maradt, és akit iszákos nagybátyja magához vett. Hugo a párizsi vasútállomáson él és dolgozik: az ő feladata, hogy az óraszerkezeteket karban tartsa. Nagybátyja szőrén-szálán eltűnik, s a kisfiú egyedül marad. Vagyis nincs egészen egyedül – édesapjától maradt egy robot. Ezt a különleges robotot, melyet valaha óraszerkezetek működtettek, Hugo és apja közösen javítgatott, és most Hugon a sor, hogy befejezze. A javításhoz alkatrészekre van szükség, amit a kisfiú az állomáson lévő játékboltok kis játékaiból csen el, egészen addig, míg a tulaj rajta nem kapja a lopáson.
Innen indul Hugo története, mely izgalmas kalandok sorozata. Gondolhatnánk, hogy ez is egy afféle árva-sztori, s valamelyest így is van, mégis, Scorsese gondoskodott arról, hogy egy percig se unatkozzunk.
Hugo a játékbolt tulajdonos (Christopher Lee) nevelt unokája, Isabelle (Chloe Grace Moretz) személyében társra lel, s együtt próbálják javítgatni az elromlott robotot, és keresik a titkot, hogy mitől is olyan különleges a szerkezet. Persze, ahogy ez már lenni szokott, rá is jönnek a rejtélyre. A nagy kalandozásban a rendező az emberek útkeresésének kicsit sem zökkenőmentes módját, a megértés, az elfogadás, az önismeret, a szeretet és a barátság kérdéseit boncolgatja.
Martin Scorsese egy igazi varázsló. A húszas évek Párizsa amúgy is egy egészen lenyűgöző idő és helyszín, de csak kevés filmben érezhető az igazán nagy varázslat, amikor a nézőt a helyszín és a hangulat teljesen magával sodorja – legutóbb talán az Éjfélkor Párizsban filmben éreztem hasonlót. Az pedig különösen dicséretes, hogy a nagy hollywoodi rendező a filmek iránti rajongását is belecsempészte a moziba.
Mivel családi moziról beszélünk, a rendező figyelt arra, hogy karakterei szerethetőek legyenek. Még az eleinte gonosznak hitt állomásfőnököt (Sacha Baron Cohen) is kedvessé alakítja Scorsese – csetlései-botlásai, arrogáns stílusa ellenére az állomásinspektor is egy érző lélek, egy árva kisfiú legbelül, aki szeretetre és odafigyelésre vágyik. Aztán ott van a játékboltos, aki valaha nagy filmrendező volt, de a háború kerékbe törte álmait.
A színészek egytől egyig remekül alakítják szerepüket. Természetesen a két fiatal főszereplőre, Asa Butterfieldre és Chloe Grace Moretzre még sok tanulnivaló vár, de az irányvonal jó. A felnőtt szereplők pedig hozzák a megszokott formájukat.
Új stílus, új technika, de mégis a régi Scorsese, aki bebizonyította, hogy hetven évesen is képes a megújulásra. Méltán vehette át február 26-án a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat.
