2012. 02. 05., vasárnap, 23:21
A farsangi, húshagyókeddi vénlány-, ritkábban vénlegénycsúfolás sajátos módja volt a húshagyókeddi tuskó- vagy tükehúzás.
A Bőszénfa környéki németeknek sajátos szokásaik voltak. Farsangvasárnap a legények egy hosszú botra pereceket fűztek, és házról házra jártak vele. Minden lány kapott a perecből, cserébe krumplit, tojást és egyéb ennivalót adott a legényeknek, akik ebből este nagy lakomát csaptak. Vasárnap a legények, hétfőn a házas emberek rendeztek bált. Kedden volt a kerékhúzás: egy szekérre kereket erősítettek, erre egy fiút és egy lányt ábrázoló rongybaba került. Muzsikaszóval, közösen húzták a kereket.
A barcsi németek maszkázásában is szerepelt egy tréfás jegyespár. „Két bábut öltöztettek fel ruhába, és azt a kocsi végéhez kötötték úgy, hogy a két bábu kerekeken körbeforgott.” E két bábunak neve is volt: Hánzi és Krédli. Egy későbbi emlékezés szerint a két bábu kócos, lompos kinézetű volt és hintón vitték őket. „A maszkák gyalog mentek, és bennünket gyerëkëket, akik körülöttük nyüzsögtünk, kormos kézzel mëg-mëgsimogattak.”A Hänsel und Gretel farsangvasárnap a boldogasszonyfai maszkás felvonuláson is központi szereplő volt. Kedden az itteni legények „farsangi bolondoknak” (Faschingnare) öltöztek, bementek a tyúkólba, tojást szedtek össze, s néha a füstről is leakasztottak egy-egy szál kolbászt. A lopott kincseket a kocsmába vitték, ott jól bevacsoráztak belőle.
A farsangi, húshagyókeddi vénlány-, ritkábban vénlegénycsúfolás sajátos módja volt a húshagyókeddi tuskó- vagy tükehúzás. Hasonló módon, azonos indítékkal történik, mint Göcsejben. Somogyban azonban csak kevés helyen gyakorolták, a megye északi részéből (Zamárdi, Kőröshegy, Teleki, Lulla, Kapoly, Zala) van emlékünk róla.
A szokás régi formája a zamárdiak, kapolyiak emlékezete szerint: vénlánycsúfolás. Ha a farsangban nem mentek férjhez, húshagyókedd éjjelén egy madzaggal a kilincsükhöz kötöttek egy tuskót. A reggel felkelő lány csak úgy tudott az ajtón kijönni, ha ezt a tuskót meghúzta. A német telepesek utódai által lakott Bize községben így mesélték el a tuskóhúzást: „Régën divatba vót az, hogy a lányok, aki nëm mënt férhëz legalább 25–26 éves koráig, azt öreglánnak tartották.
És a jele az vót, hogy a legénység összeszëdődött, és a favágittóru vitt ëgy nagy tuskót. Rákötöttek ëgy kötelet, és a kilincsre ráakasztották. Aztán kocogtattak. Ők elátak félre a fal mellé. Mikor aztán nëm nyitotta sënki az ajtót, akkor bellürü rëndszërint a nagylány gyütt ki mëgnéznyi, hogy hát ki kocogtatott. Aztán akkor látja, hogy hát üvele a tuskót huzatták. Annak a jele, hogy mëgvénűt lány.” Másutt már elhomályosodott a szokás értelme. Zalán úgy tudják, hogy aki a kilincsre kötött tuskót meghúzza, az abban az évben nem megy férjhez, nem nősül meg. Lullán teljesen ellenkező értelmezést kapott:
„Farsangba, ha a leány legényes házhoz megy látogatóba, míg a leány bent a szobában tartózkodik, a legény kimegy, és egy fatuskóra madzagot köt, melyet aztán a külső kilincsre akaszt. Ha a leány nyitja az ajtót, az ajtóval együtt a fatuskót is felé húzza. Ehhez az a néphit fűződik, hogy amelyik lánnyal tükét huzatnak, az férjhez fog menni.”
Mesztegnyőn húshagyókor olyan tréfákat is tettek, amely másutt április elsejéhez vagy húsvéthoz kapcsolódik. Itt „levötték a kisajtókat a lányos házná, asztán ugy cseréték mög, hogy ēvitték majnem a falunak az āsó feléve is, onnan mög ēhozták a lányos házhó: igy csufolódtak.”
Csokonai Vitéz Mihály, a kaposi farsangot megörökítő vígeposzában a következőket mondja Dorottyáról:
S valamennyi tőkét életében vona,
Ezeket meggyújtá... (II. ének 398. sor)
Figyelemre méltó a költő ide vonatkozó néprajzi magyarázata: „Szokásban vagyon sok helyeken, hogy, mikor a' Fársáng el-múlik, a' meg nem házasodott Ifjakkal, és a férjhez nem ment leányokkal, valamelly darab fát vagy tőkét nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyről más helyre vitetnek...” Sági Károly igen alapos vizsgálatot folytatott, és megállapította tanulmányában, hogy a tőkeemelés, -vitel szokása Somogyban nem ismeretes, ezt Csokonai Szatmárban látta, odavalósi emlékét írta meg.
Pogányszentpéterről származik a szokás egy másik változatának az emléknyoma: „Amelyik lány pártában maradt, azoknál húshagyókor vályút tettek a kályha szájába, és azt neki kellett kivennie.” A fatuskót szlovén területen, Göcsejben is helyettesítették disznóvályúval. A tuskóvonás nem csupán magyar farsangi szokás, hanem a tőlünk nyugatra fekvő szláv és német vidékeken is hagyomány volt.
Kőröshegyen a következő lánycsúfoló mondóka járta: Farsang előtt az eladó lány így beszélt: „Sicc, macska, mert átugorlak!” Farsang után pedig: „Sicc, macska, mert elesek benned!” Vagyis, amikor még esély volt a férjhez menésre, fürgék voltak, de amikor véget ért a farsang, vénlányok maradtak, már megbotlottak a macskában. A bizei példabeszéd még szemléletesebb, a farsang elején a lányok azt mondják: „Hüccs disznó, mer körösztüugorlak!” A farsang végén a pártában maradottak bánatosan: „Sicc el, macska, mer elesëk benned!”
