2012. 02. 05., vasárnap, 22:50
A kaposvári farsangon elégetnek egy szalmabábut, s közben ezt kiáltják: „Vidd el bábu a rosszat, hozd meg a jót! Vidd el a betegséget, a hideget, a rossebet!" Valószínűleg ez nem eredeti helyi hagyomány, de lehet, hogy még szokássá válik.
Egy 15. században élő bővérű somogyi menyecskével történt meg az a baleset, hogy farsang idején részegen a Kapos mocsaraiba tévedt, és ott lelte halálát. (A Kapos folyó még a múlt század eleji szabályozásig, a Kanális megásásáig 1–2 km széles pangó vizet, nádast és mocsarakat jelentett!)
Ezt az esetet Temesvári:
PELBÁRT írja le prédikációjában: „Az Úr 1480-ik évében ... a Kapos mellett egy asszony több fiatalasszonnyal együtt férfiruhába és másfajta ruházatba öltözve, álarcos játékot űzött. Egyszerre csak az asszony, aki leginkább buzdította őket erre, miközben egy falujabelinek házában a többiekkel együtt táncoltak, egy démon által a táncolók köréből elragadtatott. A démon láthatatlan volt, így nem tudták, hová jutott. De mikor észrevették, hogy a mulatság vezetője nincs jelen, elkezdték keresni, hová tűnhetett el. Mikor kimentek a házból, és akkor az összes jelenlévő férfiaknak és asszonyoknak füle hallatára ez az elrabolt asszony a Kapos mocsarai között gyászos hangon elkezdett kiáltozni: jaj, jaj, jaj! Erre a zajra mindannyian megrémültek, de mivel ez későn, sötétedés után történt, senki sem mert a mocsarak közé hajózni, hogy meglássa, mi történik, vagy hogy segítséget nyújtson neki... Miután ez a szerencsétlen asszony még hosszabb ideig jajgatott nagy panaszkodással a démonok kínzása miatt, úgy elpusztult, hogy többé sem a testét nem találták, sem ruhái nem kerültek elő. Így tehát nyilvánvaló, mily szörnyű módon veszejti el az Isten az ilyeneket."
Az idézetből kitűnik, hogy az egyház régen ellenezte és tiltotta a böjt előtti vigadozásokat, ennek a példabeszédnek is az elrettentés volt a feladata. A démonok ugyanis maguk az ördögök voltak, akik farsang idején sok bűnös embert meg tudnak szerezni maguknak. A korabeli prédikátor így festi le a farsang végi mulatozásokat: „Ó jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek…”
A szigorú tilalmazás ellenére a farsangi mulatozás szokása napjainkig fennmaradt, persze az egyház később már belátta, hogy nem tilthatja be, csupán a mértékletességre intett. Sőt a múlt század második felében farsang utolsó három napján általános tanítási szünet volt.
Somogyban régen minden népcsoport körében ismeretes volt a maszkázás, a maskurába öltözés. Ez a hagyomány néhány községben ma is eleven, sőt városainkban, pl. Kaposváron Dorottya napján idegenforgalmi látványossággá vált.
Húshagyókedden, a farsang utolsó napján maszkások járták az utcákat, bekopogtak a házakhoz is. A fiatalok (a fiatal házasok is) álarcot öltöttek: a férfiak női, a nők férfiruhába bújtak, arcukat bekormozták, vagy álarcot, pl. harisnyaszárt húztak rá. Csurgó környékén kenderkócból szakállt csináltak, a kalapjuk mellé lúdszárnyat vagy kukoricaszirmot tűztek. A nők söprűt vettek a kezükbe, ezzel verték meg a nézelődőket, a férfiak borosüveget vittek: az üveg tartalma növelte jókedvüket. Az utcai járókelőket ijesztgették, aki közel ment hozzájuk pálcákkal megcsapkodták, és mindenféle bolondságokat eszeltek ki. Karádon az idősebb férfiak és a legények külön-külön csoportokban asszonyoknak, ördögöknek öltözve jártak házról házra, felborították a vetett ágyat, tollfosztáskor belebújtak a tollba. A legények (az álarc védelmében) megsimogatták, megölelgették a számukra kedves lányokat.
A mi vidékünkön – a horvát eredetű Berzencét kivéve – nem öltöttek fel állatmaszkokat és a mohácsi busókhoz hasonló faragott álarcokat sem. (A Magyar Néprajzi Atlasz 550. térképlapja Osztopánból medve, Kutasról medve, ló, Kéthelyről ló, medve, szamár, kecske állatalakoskodást említ, ennek gyakorlatára azonban a 20. századi emlékanyagban már nincs példa.)
A maskarások legtöbbször cigányasszonynak, menyasszonynak, öregembernek vagy pólyát vivő öregasszonynak öltöztek. A mezőcsokonyai maszkások nem beszéltek, csak bólogattak a fejükkel, nehogy a hangjukról fölismerjék őket. Meglátogatták az ismerős házakat, a zsebüket ütögették, hogy a háziasszony oda tegye a kalácsot, a pénzt és egyéb maszkásoknak járó adományt. A húshagyókeddi maszkajárás után a legtöbb faluban bált rendeztek, és csak ott derült ki, hogy az egyes álarcok kit rejtettek. A maszkásoknak a legtöbb helyen fánkot adtak, ezért hosszú nyelű fakanalat vittek magukkal, erre húzták a fánkokat (Bodvica, Felsőmocsolád). Vésén ugyanebből a célból ágas fával jártak, erre tűzték a fánkot. Amikor a háziak tapogatták, csiklandozták, bögyözték őket, a fakanállal ráütöttek a kíváncsiskodók kezére. Nem beszéltek, ha le akarták leplezni őket, inkább elfutottak. Ezen a napon Buzsákon is igen eleven az utca, itt fehér lepedőt és cifra álarcot is vesznek magukra. Itt a maszkásokból szinte egy egész lakodalmas menet alakul ki, a mulatság csúcspontján az általában sánta és púpos „vőlegényt” „kiterítik és el is siratják. Somogyudvarhelyen a maszkások átlátszó ruhát (tillanglit) takarnak az arcukra.
Balatonszentgyörgyön a maszkások répából csináltak fogat maguknak, vánkost tettek a hasukra, hátukra, rongyos ruhába öltöztek, nagy bottal jártak. Itt a gyerekek is maszkáztak, számukra húshagyókedden iskolai szünet volt. A csökölyi menyecskék férfiruhába öltöztek, répából falloszt készítettek maguknak.
A maszkázás régebbi hagyományaihoz tartozik a szalma- és háncsruhák készítése és az állatalakoskodás. Libickozmán „régen szalmából szoknyát csináltak, kezükbe köcsögöt vettek, amely hólyaggal volt lekötve, és ezt ütögetve, meg fésűpapírral vagy ronggyal behúzva és fújva szolgáltatta a zenét”. A marcaliak emlékezete szerint: „szalmával körülfontak bennünket, úgy jártuk a falut. Elég csunyák vótunk, csunya álarcokba, az vót a jelszó, mëg në ismerjék az embërt.”
A Dráva mellett, a horvát eredetű Vízváron „kifordított bundákat szedtek magukra, szalmával kötözték tele magukat... Fölőtőztek cigánynak is, vitte a hátán a teknyőt, benne a gyerököt. Mëg csinyátak fából két nagy, magas lábakat, ugy gyüttek. Aztán ácsnak őtőzött, beűt a szobába, a szekercével ëggyet a fára vágott, ëggyet a fődre”.
Állatalakoskodásról Somogyban csak Berzencéről van adatunk, EGYÜD ÁRPÁD a húshagyókeddi medveherélés szokását mutatja be a „Csodatévő szarvasnak ezer ága-boga c. tanulmányában. Itt egy elmagyarosodott horvát eredetű etnikum sajátos szokásáról van szó. A maszkajárás központi szereplője a medve volt, amely „körül volt tekerve zsúpszalmával, a kezei, az összes teste nyakig”. Két ember lánccal vezette, azok kabátja alatt tepsi volt, ezen doboltak a medvének.
Trombitáltak és doboltak is neki, a medve pedig táncolt rá. A maszkások között volt kosszarvú is. Pénzt gyűjtöttek a medvének, fánkot, rétest is kaptak. A felvonulás végét a medveherélés zárta le, a heréit (két ellakrumpli volt) a tömeg közé dobták, nagy sikonyálással szaladtak széjjel. Ez a szokás az 1980-as évektől kezdve a Dorottya-napi kaposvári farsangi felvonulás rendszeres „műsorszáma”.
Mesztegnyőn a maszkások húshagyókedden több bandában járták a falut, a beöltözött felnőttek között volt cigányasszony, cigányember, pap, apáca, kovács, köszörűs és szerelmespár is (bolondesketés). Zajkeltő eszközöket vittek magukkal (láncos bot, fedő, kolomp, ostor, kulcspuska stb.). Marcali egyik utcájában 1999-ben egy kis csoport járt az ismerősökhöz (pap, bolond, kurva), kérték a papnak az egyházi adót, a kurva abortuszra kért pénzt, mert a ház ura teherbe ejtette stb. A maszkások általában fánkot vagy perecet kaptak, a mesztegnyőiek tojást is gyűjtöttek:
„Ëgy-két tojás nëm a világ,
Vakuljon mëg, aki nëm ad.”
A maskarázók nagy csörömpöléssel, vidáman, táncolva közeledtek. Előfordult, hogy két csoport le akarta leplezni egymást, ezért néha összetűztek. Mesztegnyőn is kicsúfolták a pártában maradt lányokat, itt érdekes szokás volt a vénlány szamárháton való elárverezése:
„Véget ért a rövid farsang
búsulnak a lányok,
ettől a nagy búsulástól
ráncos a pofájuk.
Nem tudsz férjhez menni,
vőlegényt keresni.
Vedd elő az olvasódat,
kezdj el imádkozni.
Húshagyó, húshagyó,
lányokat itt hagyó.
Imádkozik Sári,
imádkozik Mári.
Szamárháton úgy könyörög
a mesztegnyői Náni.”
A maskarázó bandák 10 óra körül összegyűltek, és éjfélig mulattak. A farsangi szokásokat ebben a községben ma is tartják, a honismereti szakkör is több ízben szerepelt velük tévében és a kaposvári farsangon. Az ő feldolgozásukban elégetnek egy szalmabábut is, s közben ezt kiáltják: „Vidd el bábu a rosszat, hozd meg a jót! Vidd el a betegséget, a hideget, a rossebet!” Valószínűleg ez nem eredeti helyi hagyomány, de lehet, hogy még általuk szokássá válik.
