támogatott tartalom Milyen az érzelmileg éretlen szülő?

2022. 12. 09., péntek, 21:29

Vannak családok, ahol a szülők maradtak érzelmileg éretlenek, s annak ellenére, hogy látszólag a gyermek számára mindent biztosítanak, hiszen testileg és anyagi szempontból is gondoskodnak róla, valójában elhanyagolják érzelmileg.

A felismerése is pontosan emiatt nagyon nehéz, pedig az ilyen családokban felcseperedett gyerekeknek, illetve a belőlük vált felnőtteknek szüksége van pszichológiai segítségre ahhoz, feldolgozzák mindezt, s saját életükre és kapcsolataikra nézve kilépjenek az ördögi körből. Az Onlinepszichológus.net szakemberei hatékony segítséget tudnak nyújtani mindebben.

Nehéz felismerni

Azért nehéz megérteni, hogy mi is történt pontosan, mert az így felnőtt gyerekek nem voltak elhanyagolva a szónak abban az értelmében, amire hagyományosan ilyenkor gondolunk. Sok kellemes emlékük van a szüleikkel kapcsolatban, akikről azt mondják, hogy áldozatkészen gondoskodtak róluk. Fontos, hogy érzelmileg éretlen szülők esetében az érzelmi elhanyagoltság és távolság végig jellemezte a kapcsolatot, de ezt az érzést nehéz előhozni, ahogy nem könnyű kimondani sem.

Az érzelmi intimitás megélésének a hiánya magányosságot szül, a biztonságérzet helyett hiányérzet jelentkezik, ami a testi fájdalomhoz hasonlítható, hiszen azt éli át a gyerek, hogy nem szeretik, nem fogadják el, s azt is érezheti, hogy mindehhez ő nem elég jó. 

Felnőve is ezek az érzések fogják gyötörni, ami a barátságokra, valamint a párkapcsolatokra is hatással lesz. Legtöbbször olyan társ mellett döntenek, aki ugyanúgy nem képes a kapcsolódásra, mint ők. Így átélhetik az érzelmi sivárságot, ami biztonsághoz hasonló érzést kelt bennük, hiszen ez ismerős számukra. Kilépni pedig mindebből rettenetesen nehéz.

Mi jellemzi az érzelmileg éretlen szülőt?

Impulzivitás, távolságtartás és merev gondolkodás jellemzi őket. Viselkedéseiket saját érzelmeik vezérlik, tekintet nélkül azok következményeire. A stresszt nem viselik jól, s nehezen tudnak megnyugodni is. Reakcióik kiszámíthatatlanok, torzítják a valóságot. Csak a saját véleményük lehet a helyes, énközpontú gondolkodás jellemzi őket, közben azonban szorongás és alacsony önértékelés van jelen. Sokszor a gyerekből csinálnak felnőttet, maguknak kiharcolva a támogatást, dicséretet és figyelmet.

Az érzelmileg éretlen szülők sem egyformák

A szakirodalom több típust különböztet meg. Az érzelmes szülők az érzelmeik által irányítottak, támogatásra szorulnak, gyerekesek, labilisak és kiszámíthatatlanság jellemzi őket. 

A céltudatosak mindig céltudatos és határozott viselkedést mutatnak, a tökéletességet szeretnék bármi áron, ezért nincs idejük a gyerekkel foglalkozni, habár az életük irányítása és túlzott megszervezése a lételemük.

A passzív szülők kerülik a konfliktusokat, lekicsinyítik a problémáikat. Laissez-faire nevelési stílus jellemzi őket. Az elutasítók se intimitás iránti igényt nem éreznek, se nem toleránsak. Parancsolgató és veszekedő attitűdjük van. Ha szeretne többet megtudni a témáról, keresse fel az Onlinepszichológus.net blogját!

Ezeket olvasta már?