Óvjuk az orrnyálkahártyánkat: fontosabb, mint gondolnánk

2024. 04. 14., vasárnap, 10:48

Az orrunk fontos szerepet tölt be az egészségünk megőrzésében, mégsem tulajdonítunk neki akkora jelentőséget, mint kellene.

Legtöbbször csak akkor figyelünk oda, amikor zavar támad a működésében, vagyis bedugul, folyik és tüsszögünk. Ennek megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy odafigyeljünk az orrnyálkahártyánk egészségére, védjük, hogy védeni tudjon minket.

Az orrunk sokat tesz az egészségünk megőrzéséért, de általában csak úgy gondolunk rá, mint egy szervre, amely a külvilág ingereit érzékeli. Pedig ennél sokkal összetettebb feladata van, amit ráadásul az orrnyálkahártya mindössze néhány másodperc alatt végez el: tisztítja, felmelegíti, és párásítja a belélegzett levegőt, így vigyázva az egészségünkre.

Az orrnyálkahártya az orr üregét borító vékony réteg, amelynek a feladata az, hogy „előkészítse" az általunk belélegzett levegőt. A sűrűn behálózott vérerek segítségével teszi számunkra megfelelő hőmérsékletűvé. Ha például túlságosan hideg lenne, az erek kitágulnak, így fokozott hőleadásra képesek, erőteljesebben melegítik fel a beáramló levegőt, ennek eredményeképp kiegyenlített, szabályozott hőmérsékletű levegő kerül a tüdőnkbe. Az orrunkban lévő csillószőrökön pedig megtapadnak a szennyeződések, ahogy az orrnyálkahártya által kiválasztott váladék is azt a célt szolgálja, hogy a kórokozók ne tudjanak bejutni a szervezetünkbe.

Különböző környezeti hatások következtében zavar támadhat a működésében. Az orrnyálkahártyánk egyik legnagyobb ellensége a túlságosan száraz levegő. A normális páratartalom 50-60 százalék körüli, ez alatt az orr könnyen kiszáradhat.

Az orrnyálkahártyánk egészségének védelmében a megfelelő folyadékbevitelre ugyancsak oda kell figyelnünk, hiszen a kiszáradást belülről is fontos megakadályoznunk. Az orröblítés szintén hasznos lehet, ezzel segíthetjük a különböző kórokozók, irritációt okozó részecskék eltávolítását.

Ezeket olvasta már?