10 találat
Idén tízből hat cég tervez fizetésemelést
Az év elején tízből hat cég tervez fizetésemelést adni, erre leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak –...
A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést
Rájuk is kiterjed a béremelés, erről adott kedden tájékoztatást a Belügyminisztérium.
Ragaszkodnak a fiatalok a magasabb fizetéshez: béremelést kérnek ha lejár az SZJA mentesség
Egy felmérés szerint a fiatalok fele úgy véli, hogy a 25. életévük betöltése után fizetésemelést fognak kérni a munkaadóiktól, mivel ragaszkodnak a...
Január elsejétől több ágazatban is megemelkednek a fizetések
Ötödével nő a bölcsődei és a szociális ágazatban dolgozók fizetése, emelésre számíthatnak az orvosok, az ápolók és a tanárok is, de a gazdasági...
Novemberben emelkedik az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetése
Húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését novemberben, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron...
Nem minimálbért keres? Ennyivel nőhet jövőre a fizetése
A minimálbér jelentős megemelése fontos lépés a fizetések felzárkóztatása felé, ugyanakkor ennél több kell ahhoz, hogy az emberek tömegével válasszák...
Itt vannak az adatok: ennyivel emelkedik a tanárok és az oktatók fizetése 2017-ben
Jövőre is folytatódik az oktatói bérek emelése: az idén januári 15 százalék után 2017 januárjában további öt százalékkal nőnek a keresetek a...
Csak így kaphatnak több pénzt a tanárok
November 30-ig kell feltölteniük portfóliójukat azoknak a tanároknak, akik érintettek a minősítési terv pedagógus I. vagy pedagógus II. fokozatát...
Fizetésemelésre számítanak a magyarok jövőre
A magyar lakosság közel fele fizetésemelésre számít 2015-ben, noha a többség nem számol a gazdaság bővülésével 2015-ben - derül ki egy személyzeti...
A hétfő a kameravásárlásé, csütörtökön jöhet a szex!
Mindennek megvan a maga ideje, sőt, a maga napja: hétfőnként lehet a legolcsóbban kamerát venni, kedden a legérdemesebb étterembe menni - állítja a...