2014. 12. 18., csütörtök, 06:14
A magyar lakosság közel fele fizetésemelésre számít 2015-ben, noha a többség nem számol a gazdaság bővülésével 2015-ben - derül ki egy személyzeti tanácsadó cég legfrissebb felméréséből.
A 34 országra kiterjedő, reprezentatív vizsgálat szerint még Belgiumban vagy Luxemburgban is kevesebben számítanak fizetésemelésre, mint Magyarországon, igaz a luxemburgiak a jövő évi gazdasági fejlődés lehetőségét is az egyik legpesszimistábban látják. A felmérésből kiderül az is, hogy a magyar munkavállalók 55 százaléka bízik abban, hogy a közelgő ünnepek alkalmából egyszeri pénzjutalmat kap, míg ez az arány Németországban 48 százalék, az Egyesült Királyságban 43 százalék, Dániában pedig a lakosság csupán 22 százaléka vár bónuszt.
A közlemény idézi Baja Sándort, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a bónuszokat és a fizetésemeléseket nyilvánvalóan az idei teljesítmény mellett a 2015-ös pénzügyi várakozások is befolyásolják.Ennek ellenére a világ nagy részével, 58 százalékával ellentétben a magyarok csupán 39 százaléka számít a hazai gazdaság fejlődésére. Még az elmúlt években súlyos nehézségekkel küzdő portugálok (78 százalék) és spanyolok (87 százalék) is bizakodóbbak.
Módszertan |
A Randstad Workmonitor által negyedévente végzett kutatás során Magyarországon több mint 400, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó, 18-65 éves munkavállaló válaszolt a kérdésekre, mellyel egy-egy speciális témakör mellett a globális és helyi munkaerő-piaci trendeket is monitorozta a cég. |