26941 találat
Öregfiúk tornát rendeznek szombaton a Városi Sportcsarnokban tizenhat csapat részvételével
Az MLSZ-Sportpálya 2004 Kupára öt vármegyéből neveztek csapatok.
Influenza: közel 20 ezren fordultak a betegség tüneteivel orvoshoz a múlt héten
A legtöbb beteg Hajdú-Bihar és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten volt.
Vad motorosok: bukósisak, jogosítvány és biztosítás nélkül közlekedtek ketten egy segédmotoron
A motort vezető 33 éves férfi ellen eljárást indítottak a somogyi rendőrök.
Kedvezőbb a borravaló adózása januártól
Januártól már nemcsak a vendégtől kapott borravaló adómentes, hanem az is, amelyet a vendéglátó egység üzemeltetője ad.
Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások
Kaposváron a használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 473 ezer forint volt.
Készül már a város idei költségvetése
Szita Károly a KASI és városi intézmények vezetőivel tárgyalt.
Piszkavassal verte élettársát egy férfi
A nő végül ki tudott menekülni az utcára és egy járókelőtől kért segítséget.
Meteorológia: péntekre több mint 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet
Viharos széllel tör be a hideg, havas eső, havazás is előfordulhat, és még az ég is megdörrenhet.
Már heti egy óra is óriási változásokat hozhat az életébe
A rendszeres testmozgás kulcsfontosságú az egészség megőrzésében, különösen a szív- és érrendszer szempontjából. Sokan azonban nehezen találják meg a...
Ezúttal "csak" a benzin ára emelkedett
Csütörtökön újra emelkedett a benzin ára, a gázolajé azonban változatlan maradt. Az emelés mértéke most kisebb volt, de december 31-e óta már 15-20...