2026. 03. 08., vasárnap, 11:11
Közel-Keleten továbbra is nagyon durva a biztonsági helyzet, Irán továbbra is nagyon komoly csapásokat mér az arab országokra, ezért a légterek továbbra is csak részlegesen tudtak kinyitni, ezért tovább folytatjuk a mentesítő járataink közlekedését – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a tárca tájékoztatása szerint.
A mai napon Szaúd-Arábia fővárosába már elrepült két repülőgépünk, amelyek aztán a fedélzetükön összesen 171 utassal térnek vissza Rijádból a késő délután, este folyamán
– mondta a miniszter.
Szijjártó Péter hozzátette: Rijádból szombaton alapvetően a Katarban ragadt, rekedt magyarokat hozzák haza, akiket Katarból autóbuszokkal a nagykövetség szervezésében szállítottak át Szaúd-Arábiába.
A holnapi napon is megy egy mentesítő járatunk Rijádba, akkor a Bahreinben, Kuvaitban és Szaúd-Arábiában rekedt magyarokat hozzuk haza, és a hétfői napon pedig két mentesítő járatunk lesz Maszkatban, Omán fővárosában, ahonnan pedig az Ománban rekedt, valamint a Dubajból oda átkelt magyarokat fogjuk hazahozni – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar emberek számíthatnak ránk, bárhol is vannak a világban, hogyha bajba kerülnek
– mondta Szijjártó Péter.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: MTI Fotó/KKM