2025. 05. 18., vasárnap, 16:20
A köztársasági elnök ott volt az új pápa beiktatásán vasárnap. Az egyházfő személyesen fogadta a delegációk vezetőit, köztük Sulyok Tamást, aki ekkor Magyarországra hívt XIV. Leót.
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el Magyarországra – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
A közleményben azt írták: Sulyok Tamás köztársasági elnök személyesen gratulált XIV. Leó pápának péteri szolgálata megkezdéséhez. A vasárnap délelőtti szentmisét követően – amelyen az államfő a magyar delegáció vezetőjeként vett részt – a Szentatya kézfogással üdvözölte a delegációvezetőket, köztük a magyar köztársasági elnököt.
Sulyok Tamás néhány mondatot váltott XIV. Leó pápával, és arra kérte a Szentatyát, hogy amint teheti, látogasson el Magyarországra.
A meghívást azzal a reménnyel fogalmazta meg az államfő, hogy Róma püspöke az egész magyar közösséget látogatja meg, ugyanúgy, mint elődje, Ferenc pápa tette – jegyezték meg a közlemény végén.