2025. 05. 18., vasárnap, 18:43
Gyalogos, kerékpáros, motoros és kutyás járőrök is szolgálatot teljesítenek majd a magyar tengernél.
A turisztikai idényben idén is a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) hangolja össze Somogy, Zala, Veszprém és Fejér vármegyében a főkapitányságok, továbbá a társszervek, önkormányzatok és civil szervezetek tevékenységét a Balaton és a Velencei-tó térségében – közölte a a police.hu.
A tevékenység koordinációját idén nyáron a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság végzi, a bizottságban részt vevők közös célja, hogy megelőzzék, illetve felderítsék a frekventált helyeken a bűncselekményeket, a közlekedési baleseteket és a szabálysértéseket.
Kiemelt hangsúlyt kap a lakosság és a kikapcsolódni vágyók tájékoztatása bűn- és baleset-megelőzési ajánlásokkal, felhívásokkal, hozzájárulva ezzel a térség turisztikai vonzerejének megőrzéséhez, az itt élők és az idelátogatók nyugalmához.
Vereckei Csaba Iván zalai rendőrfőkapitány hangsúlyozta, hogy nyáron kiemelt feladat a tóparti településeken élők, illetve az ide érkezők közbiztonságérzetének növelése, továbbá a közlekedési balesetek megelőzése.
A BKKB soros elnökeként Kovács Béla zalai rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes elmondta: a gyalogos járőrök mellett kutyás, motoros és kerékpáros rendőrök is látnak el szolgálati feladatokat a tópartokon. Folyamatos ellenőrzéseket tartanak, valamint biztosítják a rendezvények, fesztiválok, egyéb események zavartalanságát, szorosan együttműködve a társszervekkel.
Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy a rendőrség idén is megerősítő erőkkel biztosítja a nyaralók nyugalmát.