2024. 03. 31., vasárnap, 10:09
A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.
Budapesten született 1938. május 1-jén. A középiskolában magasépítészetet tanult, de már 16 évesen tagja volt Versényi Ida műkedvelő színjátszó körének.
1956-ban felvették a főiskolára, de abban az évben nem indult színészképzés, azonban Zách János, a kaposvári színház igazgatója odavette segédszínésznek. 1956. október 26-án a város Petőfi-szobránál Tordy szavalta a Szózatot.
Somogyból Szegedre került két évre, majd 21 évesen a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház) tagja lett. 1963 és 1967 között a Madách Színházhoz kötötte szerződése, aztán visszatért a Vígszínházhoz.
Mivel nem járt főiskolára, a gyakorlatban sajátított el mindent, amit a színpadon, filmen, televízióban, szinkronban meg lehetett tanulni. Egy interjúban azt mondta, hogy legalább tíz év telt el, mire igazán színésznek nevezhette magát.
Játékát kitűnő jellemábrázoló készség, a romantikus és modern hősök megformálásában az érzelmi hitelesség, az indulatok vad, mégis kontrollált szenvedélye jellemzi. A közönség egyik kedvenceként színházban, filmen és a televízióban is kiemelkedő alakításokat nyújtott.
Tordy Géza művészete elismeréseként 1970-ben és 1977-ben megkapta a Jászai Mari-díjat, 1980-ban lett érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, a Kossuth-díjat 1991-ben vehette át. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, a Hegedűs Gyula-díjat, az Ajtay Andor-díjat, a Bilicsi Tivadar-díjat és a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is megkapta, az utóbbit elsőként neki ítélték oda a művésznő születésének 60. évfordulóján, 1987 decemberében. 2005-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé is beválasztották. 2008-ban a nemzet színésze lett, 2011-ben Prima Primissima díjat kapott.
2019-ben a Szinkronikum gálán a szinkronszakma elismerését, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) életműdíját vehette át.
Egy alkalommal a színjátszásról így nyilatkozott: „A színház olyan, mint az építészet. Van benne képzőművészet, költészet, dallam a formákban, minden. Csak a színház kicsit hitványabb, mert mulandóbb”.
Tordy Géza május 1-jén lett volna 86 éves.