Várhatóan újabb otthonfelújítási program indul

2024. 03. 10., vasárnap, 12:12

Várhatóan már az év első félévében megszületik az új, államilag támogatott otthonfelújítási programról szóló szabályozás, amely a nyár elején el is indulhat. A tervek szerint lakossági energiakorszerűsítésre lehet majd igényelni a támogatást.

Hivatalosan is megjelent az új lakáskorszerűsítési állami támogatás a kormány 2024 első féléves jogalkotási munkatervében. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Otthon Felújítási Program várhatóan a nyár elején elindul, de a kihirdetése ennél hamarabb, már tavasszal megtörténhet. A jogalkotási tervből az is kiderült, hogy a program keretében a lakóingatlanok energetikai korszerűsítését lehet majd elvégezni. 

Egyelőre pontos részletek még nem ismertek a programról, de a korábbi otthonfelújítási támogatásnál jóval szélesebb körben lesz elérhető. Várhatóan nem csak azok az ingatlantulajdonosok vehetnek részt a programban, akik gyermeket nevelnek, hanem azok számára is nyitva áll  a lehetőség, akik nem vállalnak vagy nincs gyermekük. Ezt támasztja alá az is, hogy a jogalkotási tervezetben az Otthon Felújítási Programról szóló jogszabály a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik, nem pedig az otthonteremtési támogatások (például a CSOK, CSOK Plusz) jogszabályi feltételeit is megalkotó Kulturális és Innovációs tárcához. 

 

Ezeket olvasta már?