Nem törik meg a lendület, rekordot döntött a magyar gazdaság exportteljesítménye

2023. 07. 05., szerda, 08:11

A kivitel értéke 142 milliárd euró volt, ami a 33. hely a globális rangsorban, miközben Magyarország a lakosságszámot tekintve a 95.

Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Külgazdasági Értekezlet nyitórendezvényén arról számolt be beszédében, hogy néhány éven belül kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság, amitől egyetlen szereplő sem függetleníthette magát, így mindent újra kellett tervezni.

„Mindenki érintett ebben, különösen az olyan országok, mint Magyarország, amely a világgazdaságba egy mélyen beágyazódott gazdaság” – figyelmeztetett.

Rámutatott, hogy hazánk nem tartozik a legnagyobb országok közé, nincsenek jelentős energiaforrásai, a gazdasági teljesítményt alapvetően az export határozza meg, ezért a magyar külpolitika egyik legfőbb feladata a külgazdasági teljesítmény folyamatos növelése, annak elősegítése, hogy a hazai cégek minél több piacon jelen lehessenek.

„Ebből a szempontból, én azt gondolom, hogy a magyar külpolitikai és külgazdasági intézményrendszer jól vizsgázott” – szögezte le, hozzátéve: helyes, jó döntés volt a külgazdaság és a külpolitika egymással való összepárosítása, ezáltal a magyar külpolitika is gyakorlatilag olyan funkciót kapott, amellyel valóban tenni tud annak érdekében, hogy a magyar gazdaság teljesítménye javuljon, a magyar emberek élete pedig jobb legyen.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a tavalyi fekete évben a gazdaság „mesterhármast” ért el:

  • megdőlt a foglalkoztatottság,
  • a beruházások és
  • az export korábbi rekordja is.


Utóbbival összefüggésben közölte, hogy a kivitel értéke 142 milliárd euró volt, ami a 33. hely a globális rangsorban, miközben Magyarország a lakosságszámot tekintve a 95. Ráadásul ez az évi 19 százalékos bővülés olyan környezetben jött létre, amikor a világkereskedelem csak 2,7 százalékkal nőtt. Kiemelte, hogy 2010 óta megduplázódott a magyar exportteljesítmény.

Üdvözölte, hogy a jelek szerint a lendület idén sem törik meg, miután a legfrissebb adatok szerint a magyar gazdaság exportteljesítménye még soha nem volt olyan magas az év első négy hónapjában, mint 2023-ban, ez meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi rekordév számaihoz képest.

„Köszönöm szépen a kollégáimnak az együttműködést, azt a sok munkát, amellyel hozzájárultak ezen kiváló eredményekhez! Pontosan tudjuk, hogy ezek az eredmények nem csak úgy maguktól lesznek, nem csak úgy idepottyannak, ezekért sokat kell dolgozni” – hangsúlyozta.

Elmondta, célként tűzték ki, hogy 2018-hoz képest 2030-ra 50 százalékkal emeljék a nemzetközi piacokon versenyképes, hazai tulajdonú cégek számát, ezért összegyűjtötték azokat, amelyek egyfajta zászlóshajó feladatot tudnak betölteni, ez lett a Kiemelt Exportőr Partnerségi Program (KEPP).

Ezeket olvasta már?