2023. 07. 05., szerda, 20:20
Viharos szelet és esőt is ígérnek a rajt eredeti, csütörtök reggel 9 órai időpontjára, ezért két órával később indulnak majd útjukra a vitorlások.
Közleményükben azt írták: a versenyvezető és a versenykoordinációs központ intézkedésének oka az, hogy az erős szélben a rajthoz este, éjszaka és hajnalban érkező hajók biztonságos kikötése – a kikötői infrastruktúrák szűkössége miatt - nem biztosítható optimálisan.
Az Országos Meteorológia Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának előrejelzése szerint csütörtökön egy elvonuló frontrendszer mögött megélénkülő, napközben többfelé megerősödő északnyugati szél várható. A verseny kezdetén fokozatosan megélénkül az északnyugati szél, amelyet elsősorban a déli, kora délutáni órákban erős – 45-50 km/órás – széllökések kísérhetnek. Délutántól mérséklődik a szél, de az élénk északias alapáramlás estig várhatóan fennmarad.
Eleinte erősen, majd változóan felhős lesz az ég, napközben egy-egy zápor kialakulhat. Éjszakára gyengül a szél, de az északias alapáramlás várhatóan a legtöbb helyen erősebb marad, mint a tavi cirkuláció módosító hatása - áll a honlapon közzétett előrejelzésben.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet – saját 2014-es rekordját megdöntve – 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.