2022. 04. 24., vasárnap, 09:19
Továbbra is várják a pályázatokat az Idősbarát önkormányzat díjra - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára.
Zsigó Róbert elmondta, az önkormányzatok idősügyi feladatainak ellátását elismerő díjra május 2-áig adhatják be pályázatukat a települések.
A díjban azok az önkormányzatok részesülhetnek, amelyek a törvényben előírt kötelező feladataiknál többet tettek, tesznek az idősekért. A díj megalapítása óta már 134 település részesült az elismerésben.
Hozzátette: a kormány erőforrásként tekint az idős korosztályra, és fontos feladatnak tartja anyagi biztonságuk fenntartását, valamint fizikai és mentális egészségük megőrzését.
Az időspolitika érvényesüléséért helyi szinten a legtöbbet a közösségek fejlődését szolgáló önkormányzatok tehetik. Ennek a munkának az elismerése egyebek mellett az Idősbarát önkormányzat díj, amelyre méltán büszkék lehetnek a sikeresen pályázó települések. A díj ugyanis azt mutatja, a helyben hozott intézkedéseik elősegítik, hogy az időskorú lakosok a munkával töltött évek után megváltozott élethelyzetükben is megbecsült, értékes tagjai lehessenek közösségüknek és a társadalomnak.
A nyertes települések "Idősbarát" táblát kapnak, amelyet a polgármesterek vehetnek át. A díjjal 1,5 millió forintos pénzjutalom is jár, az összeget az önkormányzatok még idén megkapják.