2021. 04. 05., hétfő, 15:26
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa azt is elmondta egy interjúban, hogy 2,5 millió ember beoltása megváltoztathatja a járvány lefolyását.
Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy "a beoltott tömeg" valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását - nyilatkozta Szlávik János hétfőn a közmédiának.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa ugyanakkor kiemelte: "ahhoz, hogy hátradőljünk, sokkal-sokkal több oltást kell beadni".
Azt mondta: a járvány kezdetén úgy tartották, hogy a nyájimmunitáshoz a lakosság 60-70 százalékának átoltottsága megfelelő. Az új vírusmutánsok megjelenésével azonban - különösen a brit mutáns terjedésével -, a főorvos szerint ennél is magasabb, akár 70-80 százalékos átoltottságra is szükség lehet ahhoz, hogy a járványt megállítsák.
Szlávik János egyébként azt tapasztalja, hogy egyre többen szeretnék beoltatni magukat, miután látják a betegség súlyos következményeit. Kiemelte azt is, hogy az oltási terv jól halad, egyre több csoportot lehet behívni.
Véleménye szerint talán nyárra sok mindent vissza lehet hozni a normális életből.
Azt is mondta, hogy
talán ezen a héten kiderül, hogy a harmadik hullámnak ez a "platófázisa-e", vagy esetleg tovább emelkednek a számok.
Megjegyezte, hogy nagyon nehéz megjósolni, de bíznak benne, hogy ezek "az igen magas számok" nem emelkednek tovább.