Sikerült! Leventének is összegyűlt a 700 millió forint

2019. 10. 31., csütörtök, 15:11

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Zente után Leventéért fogott össze az egész ország, aki hasonlóan SMA betegségben szenved. A család csütörtök délután Facebookon osztotta meg az örömhírt, hogy sikerrel jártak: összejött a 22 hónapos kisfiú számára is a 700 millió forintos összeg.

A kisfiú családja versenyt futott az idővel, mivel Levi decemberben tölti be a második életévét és a Zolgensma nevezetű kezelést ezután már nem kaphatja meg.


Levente családja a Facebookon kezdett adománygyűjtésbe, ami ismét meghozta a gyümölcsét, csütörtök délután összejött a kezeléshez szükséges 700 millió forintos összeg. A gyermek segítésére országszerte szerveztek gyűjtéseket és ezzel egybekötve különböző süteményvásárokat is. A kezdeményezésekből befolyt összeget az Összefogás Levente Lépteiért Alapítványnak utálták át a segélynyújtók.

Kaposváron két sikeres jótékonysági sütivásárral járultak hozzá a gyűjtés sikeréhez, illetve helyi szervezetek is csatlakoztak a támogatáshoz.

Rengeteg embert sikerült ismét megmozgatni, akik nem csak pénzzel és különböző hozzájárulásokkal, de egy-egy megosztással, bátorító szóval segítették elő az adománygyűjtést, hogy Levi teljes életet élhessen.

Ezeket olvasta már?