Erős kezdettel indul a turizmus negyedik negyedéve

2019. 10. 31., csütörtök, 15:32

Tovább bővült a turizmus a harmadik negyedévben, és az utolsó negyedév is erősen indul a november elsejei hosszú hétvégének köszönhetően. Kiemelkedő vendégforgalomra számíthatnak a szállodák a hosszú hétvégén.

Mindenszentek idején a legtöbben november elsején érkeznek a szálláshelyre, most egy átlagos novemberi hétvégéhez képest több mint duplájára nő a forgalom, hiszen a hosszú hétvégét az őszi szünet előzi meg.

Az átlagos foglalási érték 58 ezer forint, ami 25 százalékkal több, mint egy átlagos novemberi hétvégén.

Szigetvári József, a szálllás.hu csoport vezérigazgatója ismertette, hogy a harmadik negyedévben belföldi forgalmukat 27 százalékkal, a külföldre közvetített forgalmukat 17 százalékkal növelték. Idén az átlagos foglalási érték 63 200 forint volt, 10 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, a szálláshelyeken az átlagár 6 százalékkal emelkedett.

A foglalások több mint fele (56 százaléka) volt 50 ezer forint alatt, az üdülések átlagosan 2 éjszakára és 3 személyre szóltak. A legforgalmasabb nap az augusztus huszadikai hosszú hétvége szombatja volt.

Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint minden tizedik vendég a SZÉP-kártyás fizetést jelölte meg előzetesen, 13 százalékkal nőtt a SZÉP-kártyás költések értéke tavalyihoz képest, átlagosan 104 250 forintra, és ezek a vendégek hosszabb időre és nagyobb létszámra foglaltak helyet: általában 3-4 éjszakára és 4 személy részére.

Adataik alapján Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest vonzotta a legtöbb turistát, de Eger, Balatonfüred és Gyula is az „élbolyban” végeztek. A legkeresettebb úti célok top tízes listájára még Szeged, Hévíz, Zalakaros és Nyíregyháza került fel.

Ezeket olvasta már?