2019. 07. 27., szombat, 11:31
A tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
A kormányfő a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) rendezvényén tartott előadásában kiemelte: amikor 2010-ben arra kellett felelni, hogy a megörökölt problémák megoldása elképzelhető-e a liberális demokrácia keretein belül, azt válaszoltuk, hogy ezeken a kereteken belül nincs jó válasz, mást kell létrehozni. Újragondoltuk, új elvi alapokra helyeztük a közösség és az egyén egymáshoz való viszonyát - mutatott rá.
Közölte: a liberális rendszerben egyének egymással versengő halmaza a társadalom, nincs nemzet, legfeljebb politikai nemzet. Ehhez képest az illiberális vagy nemzeti nézőpont szerint a nemzet történetileg és kulturálisan meghatározott közösség, amelynek tagjait védelmezni kell, fel kell készíteni a világban való közös helytállásra, és az az egyéni teljesítmény érdemel elsősorban elismerést, amely a közösség javát is szolgálja - sorolta a miniszterelnök.
Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.
A magyar kormányfő előadásában kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben.
Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is – értékelt.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt harminc évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem “az időben benne” a saját életünknek kell értelmet adni.
Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni.
Kívülről fenyeget veszély
Orbán Viktor szerint Magyarország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély. Kijelentette: bonyolult manőverek eredményeképpen sikerült megakadályozni, hogy Soros György embere kerüljön az Európai Bizottság élére, és azt, hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos európai tisztségekbe.
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottságnak ezután a szerződések őreként kell viselkednie. “Abba kell hagynia a politikai aktivizmust. Nem politikai testület, nem dolga, hogy programja legyen, és nem dolga, hogy politikai támadásokat intézzen a tagállamokkal szemben” – jelentette ki.
Újabb akciótervekre lesz szükség
Ha jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk, 2020 tavaszán egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is – mondta a miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk.
A miniszterelnök a közeljövőről szólva kitért rá: Magyarországnak lesznek csatái jogállamisági kérdésekben is, “ide jó idegek kellenek” azért, hogy “ne nevessük el magunkat”, és ezzel “ne sértsük meg partnereinket”.
További fontos kérdésnek nevezte, hogy mi történik a Fidesz és a KDNP tagságával az Európai Néppártban (EPP). Ehhez egyelőre várni kell, hogy az EPP-ben tisztuljon a helyzet, a néppárt eldöntse, milyen jövőt szán magának, és erre az EPP őszi kongresszusán kerülhet sor – vélekedett.