2019. 05. 06., hétfő, 16:28
Hétfőn a Rákóczi Szövetség és a Megyei Jogú Városok Szövetsége megállapodást írt alá Budapesten, ahol Szita Károly, Kaposvár polgármestere is megjelent, mint a MJVSZ elnöke.
A két szervezet a külhoni magyar iskolaválasztás és a Kárpát-medencei kapcsolatok erősítése érdekében kíván együttműködni a jövőben.
Szita Károly, az MJVSZ elnöke arról beszélt, az elmúlt tíz év hozta el, hogy a nemzetben gondolkodó honfitársakkal együtt többséget tudtak teremteni a magyarság ügyének képviseletére.
Elkezdődhetett egy új korszak a nemzet történetében - mutatott rá, kiemelve: az a "mi felelősségünk", hogy a nemzettestvéreink közé ne lehessen határokat húzni.
Hozzátette: a kormányzati intézkedés mellett, ők, nagyvárosi vezetőként is keresték és építették azokat az utakat, amelyekkel segítséget tudtak nyújtani a határon túli magyaroknak. A Rákóczi Szövetség akkor is végezte misszióját, amikor az állami politika kifejezetten ellene dolgozott - jegyezte meg, hozzátéve: most arra szövetkeznek, hogy megtalálják a leghatékonyabb módját a segítségnyújtásnak.
Kövér László, Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: jövőnk akkor lesz, ha Magyarországon, a Kárpát-medencében és bárhol a nagyvilágban a magyar édesanyák és édesapák vállalják a gyermekáldást, ha biztosítani akarják és tudják a megszületett gyermekek anyanyelven történő szakszerű oktatását, az óvodától a szakképzésen keresztül az egyetemekig.
A szerződés aláírásával a megyei jogú városok azt vállalják: anyagi és egyéb lehetőségeikhez mérten minden segítséget, támogatást megadnak a Rákóczi Szövetségnek ahhoz, hogy folytassa a külhonban a magyar iskolaválasztási programot, és folytassa Magyarországon azt a munkát, amely révén magyar fiatalok százezrei vonhatók be a határokon átívelő nemzeti összetartozás élményébe - mutatott rá Kövér László.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke rámutatott: tevékenységük alapvetően a külhoni magyar családok magyar iskolaválasztására irányul, ami egyszeri és megismételhetetlen döntés. Az iskolaválasztáson múlik, hogy egy magyar gyermekből magyar felnőtt lesz-e - fogalmazott.
A 2004-ben indult program - a támogatóknak, köztük a magyar önkormányzatoknak köszönhetően - folyamatosan bővülhetett és fejlődhetett. Ma már a teljes Felvidék mellett Kárpátalját és Délvidéket, valamint Erdély és Partium jelentős részét is érinti - jelezte.