Rohamosan nő a cukorbetegek száma

2014. 11. 16., vasárnap, 08:25

Elkészült az idei Diabétesz Mutató, amely 30 ország betegeinek és kezelési módszereinek eredményeit hasonlítja össze. Míg Európában 10 ezer fővel csökkent a cukorbeteg-halálozás, idehaza emelkedik ez a szám.

Az eredmények alapján Magyarország a középmezőnyben végzett, és bár bizonyos mutatókban sikerült javítani, akadnak területek, ahol rontottunk. Példaként említik a diabétesz okozta halálozást, hangsúlyozva, hogy idehaza naponta átlagosan hét embernek kell amputálni valamelyik végtagját a cukorbetegség miatt.

Bár az iskolai testnevelés, valamint a magas szénhidrát- és zsírtartalmú készítmények vásárlását visszaszorító chipsadóval javíthatnak a helyzeten, Magyarországon jelenleg 750 ezer ismert cukorbetegről tudnak, és legalább ennyien vannak azok, akik tudtukon kívül diabéteszesek. A betegség 2025-re minden tizedik embert érinteni fogja a 20-70 év közötti korosztályban.

A terheléses vércukorvizsgálat szinte az egyetlen, amely pontosan meg tudja mondani, hogy cukorbetegek vagyunk-e vagy sem. Az orvosok hangsúlyozzák: a kezelések 70 százaléka nem gyógyszeres, és ahhoz, hogy hatékony legyen, a betegnek is sokat kell tennie.

Ezeket olvasta már?