2014. 11. 16., vasárnap, 08:02
Egyszerűen, bárki számára érthetően magyaráz el pénzügyi ismereteket a Magyar Nemzeti Bank egy füzetsorozatban. A fogyasztóvédelmi tájékoztató kiadványok közül öt már megjelent és el is érhető a kormányablakokban és a fogyasztóvédelmi irodákban.
A lakossági hitelezéssel és az eladósodás veszélyeivel is foglalkoznak a Magyar Nemzeti Bank kiadványai. A 10-15 oldalas füzetekben ábrákkal szemléltetik a szakemberek azt, hogy mit kell tudni hitelfelvétel esetén, vagy akkor, ha gondjaink vannak a törlesztéssel - közölte Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője.
Az első kiadványok, mint mondta, talán nem véletlenül a devizaalapú-, illetve ingatlanhitelekkel foglalkoznak, és a további füzetek is aktuális témákat vesznek górcső alá, például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást vagy az ingyenes készpénzfelvétel szabályait. Legalább ilyen fontos, hogy az elszámolási törvénnyel kapcsolatos legfontosabb ismereteket is ismertetik a fogyasztókkal - tette hozzá.
Binder István elmondta, a kiadványokat több mint három és fél ezer pénzügyi intézményben, illetve a megyeszékhelyeken működő kormányablakokban, a jegybank pénzügyi tanácsadó irodáiban és pénzügyi fogyasztóvédelmi civilpontokon lehet megtalálni. Emellett 166 bank és biztosító is bekapcsolódott már az MNB programjába. A jegybank idén és jövőre is 20-20 fogyasztóvédelmi füzet kiadását tervezi.