2013. 03. 26., kedd, 11:39
Meghosszabbította az árfolyamgát igénylésének határidejét az Országgyűlés. Így március vége helyett május 31-ig lesz igényelhető, amelynek keretében egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni.
A törlesztést minimum három éven át lehet megtenni, de - a jelenlegi szabályok szerint - legkésőbb 2017 júniusának végéig.
A PSZÁF március eleji tájékoztatása szerint az idén január végéig a körülbelül 456 ezer jogosult 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe. A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások január 30-ig 115 ezer 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján.A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya január végén 1034 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány 33,8 százaléka.
A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg, az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forintgyűjtőszámlára kerül. A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának ezt a részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel (a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak).