döntések Bérkompenzációról is tárgyal a Ház

2012. 03. 25., vasárnap, 12:11

A kiegészítő bérkompenzációról, a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok adómentességéről és az élelmiszerek forgalomba hozatali feltételeinek szigorításáról is dönthet az Országgyűlés jövő heti, kétnapos ülésének első felében.

A parlament hétfői határozatával várhatóan azok a munkáltatók vehetik igénybe a kiegészítő bérkompenzációt, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik az elvárt béremelést. További kritérium, hogy a vállalkozás állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidőből részmunkaidőbe kerülők mértéke pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot.    

Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magánpénztártagok a közpénzügyi tárgyú törvénymódosítások elfogadásával adómentesen vehetnék fel a reálhozamukat. Ez alapján az állami nyugdíjpillérbe visszalépők, ha a magán-nyugdíjpénztárból önkéntes nyugdíjpénztárba utaltatják tagi kifizetéseiket - a reálhozamot és a tagdíjkiegészítést -, annak 20 százalékának megfelelő, legfeljebb 300 ezer forintos adóvisszatérítésben részesülhetnek.    

Kereszténydemokrata kezdeményezésre szigoríthatják az élelmiszerek forgalomba hozatalának feltételeit, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvénymódosítással a kiszabható bírságok összege is emelkedhet.    

A képviselők emellett - ugyancsak KDNP-s indítványra - a kuláküldözés áldozatainak napjává nyilváníthatják június 29-t, Péter-Pál napját, amely a javaslat indoklása alapján "régi hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja, a parasztság ünnepe volt".    

Az Országgyűlés a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásával kimondhatja, hogy "az előző kormányzati ciklusokban hozott döntések nem álltak összhangban a magyar nemzetgazdaság érdekeivel". A Ház a testület javaslatára arra kérheti fel a kormányt, hogy hatékonyan képviselje a magyar érdekeket a cukorkvóta-rendszert érintő európai uniós tárgyalásokon, továbbá készüljön fel a cukorkvóta-rendszer EU által tervezett megszüntetésére.    

A képviselők a hétfői határozathozatalok végén a két héttel ezelőtt felállított Malév-bizottság tisztségviselőit és tagjait nevezhetik meg.

Ezeket olvasta már?