2026. 06. 09., kedd, 11:11
Egy teljesen új, rendhagyó projekt mutatkozott be június 5-én az Indonéz Köztársaság Nagykövetségén. Az exkluzív kulturális estén Kószó András legújabb fotókiállításának megnyitója mellett premierként debütált a legfrissebb dokumentumfilmje is, amely egy különleges, dupla premier keretében, a rendezvénnyel egy időben a saját YouTube-csatornáján is elérhetővé vált a nagyközönség számára.
A rendezvény több mint 100 meghívott vendég – köztük a kulturális élet szereplői, valamint számos más ország nagykövetségéről érkező diplomaták és látogatók jelenlétében zajlott. Az eseményt személyesen őexcellenciája, Penny Dewi Herasati indonéz nagykövet asszony nyitotta meg. A diplomáciai testület képviseletében megtisztelte az estet az indonéz minisztertanácsos is. Jelenlétük még inkább hangsúlyozta a két ország közötti kulturális kapcsolatok fontosságát.
A kiállított fotográfiák a mozdulatlanság pillanatait ragadják meg, a tárlat felépítése azonban tudatos dramaturgiát követett: a vendégek a filmvetítés után tekinthették meg a képeket. A koncepció lényege, hogy a vetítés, az indonéz gasztronómia és a kísérőitalok után a látogatók már egy mélyebb kontextusban találkozzanak a fotókkal. Az alkotó célja az volt, hogy a filmből áradó atmoszféra, a táj és a kultúra mélysége már a képek megtekintése közben is jelen legyen a nézőkben.
Az este központi eleme Kószó András közel 20 perces dokumentumfilmjének bemutatója volt, amely az eddigi legszemélyesebb munkája Indonéziáról. Ez az alkotás egy teljesen új projektet és egy radikális formai megújulást jelent az életében. Egyáltalán nem a tőle megszokott stílusú filmről van szó: ez egy teljesen új, átalakult struktúra, amely most először teljes narrációval készült. – Izgalmas szakmai kihívás volt ezt a formátumot felfedezni, ahol a mozgóképeket egy profi narrátor hangjával kiegészítve egy kerek, egységes történetté formáltam, teljesen új alapokra helyezve a történetmesélést. Különleges pillanata az alkotásnak, hogy a film végén maga a nagykövet asszony is megjelenik, aki egy dedikált részben személyesen mond köszönetet a munkámért – mondta Kószó András.
A film fogadtatása és a közönségtől kapott hatalmas mennyiségű pozitív visszajelzés megerősített abban, hogy mindenképpen folytatni szeretném ezt a munkát. Indonézia még számtalan olyan csodálatos szigetet rejt, amelyet a nagyközönség nem ismer, így a jövőben egy következő, vagy akár több újabb részben szeretném bemutatni ezeket a felfedezetlen világokat – hangsúlyozta az alkotó.
Ez a nívós esemény egyben a „Visit Embassy Month” programsorozat hivatalos megnyitója is volt, amelynek keretében az indonéz nagykövetség egy hónapon át látogatható a nagyközönség számára. Hatalmas elismerés, hogy a programot az én galériamegnyitómmal indították el, így az elkövetkező egy hónapban a nagykövetségre érkező regisztrált látogatók végig megtekinthetik a kiállított fotóimat. Ráadásul a kapunál elhelyezésre kerül egy nagy képernyő is, amely nemcsak a látogatási idő alatt, hanem jóval tovább – a tervek szerint valószínűleg egész évben – folyamatosan vetíti majd a dokumentumfilmemet – írta Kószó András.