Súlyos sérülés lett az eredménye a figyelmetlen előzésnek

2026. 04. 20., hétfő, 17:47

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy negyvenes éveiben járó férfival szemben.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2025 augusztusában Juta felől Kaposvár irányába közlekedett a személygépkocsijával, amelynek jobb oldali első ülésén a házastársát szállította utasként. A vádlott ezen az útszakaszon utolért egy másik autót, melynek az előzésébe kezdett.

A férfi azonban nem mérte fel jól a közlekedési helyzetet, mivel az előzést az ellentétes forgalmi sávban közlekedő autó miatt ekkor már nem tudta biztonságosan befejezni. Ezt a vádlott és a szemből jövő autó sofőrje is felmérte, ezért mindketten elhárító manőverbe kezdtek, azonban a vádlott hirtelen kormánymozdulata következtében – amivel az előzött jármű mögé próbált meg visszasorolni -  az autója az úttestről jobbra, az út melletti mezőgazdasági területre sodródott, ahol a tetején többször átfordult.

A balesetben a vádlott felesége szenvedett súlyos – csonttöréssel – járó sérüléseket.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Nyitóképünk illusztráció, melyet a mesterséges intelligencia generált.

Ezeket olvasta már?