Kézmosástól a szimulációig: negyedikesek ismerkedtek a kórház skill laborjával

2026. 04. 20., hétfő, 15:35

Negyedik osztályos diákok tettek látogatást a Kaposi Mór Oktató Kórház skill laborjában: a Gárdonyi Géza Tagiskola 4.b osztályának tanulói nagy lelkesedéssel ismerkedtek meg az oktatóhelyiség különböző állomásaival.

A program különleges lehetőséget kínált arra, hogy a gyerekek a délutáni foglalkozás keretében betekintést nyerjenek az egészségügyi ellátás alapjaiba. A skill labor minden korosztály számára tartogat érdekességeket: rendszeresen fogadnak általános és középiskolás csoportokat, valamint egyetemi hallgatókat is.

– Fontos, hogy a fiatalok már egészen korán megismerkedjenek a betegellátás alapjaival – mondta dr. Bíró Adrienn, a skill labor vezetője. – A foglalkozás során például kézmosási gyakorlaton is részt vesznek, ahol visszajelzést kapnak a helyes technikáról.

A diákok mindezek mellett betekintést nyerhettek a betegellátás és a betegvizsgálat alapjaiba, valamint megismerhették a szimulációs eszközöket is. Különösen nagy érdeklődést váltott ki az élethű oktatóbaba, amely képes élettani reakciókat szimulálni, például pulzust produkálni vagy hangokat kiadni.

Ebben az életkorban a tanulók már megkezdik az alapvető anatómiai ismeretek elsajátítását, amelyhez jól kapcsolódik a gyakorlati tapasztalatszerzés. A skill labor ilyen szempontból élményszerű és szemléletes tanulási környezetet biztosít számukra.

Juhász Luca negyedik osztályos tanuló már most az orvosi pálya iránt érdeklődik.

– Azért tetszik ez a hivatás, mert segíthetünk az embereken – fogalmazott.

Az iskola rendszeresen szervez hasonló, élményalapú programokat a diákok számára: a közelmúltban közös fánksütésen vettek részt nyugdíjasokkal, valamint egy űr témájú napot is tartottak.

Ezeket olvasta már?