Turi Beáta kapta idén somogyban a Steller Mária Védőnői Díjat

2026. 02. 18., szerda, 16:09

A Steller Mária Védőnői Díjat idén Somogy vármegyében Turi Beáta vehette át, elismerve több évtizedes szakmai munkáját és elhivatottságát.

Immár hatodik alkalommal adták át a Steller Mária Védőnői Díjakat, vármegyénként egy-egy szakember részesült az elismerésben. A díj célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának és elhivatottságának elismerése, valamint a társadalom figyelmének ráirányítása a három év alatti gyermeket nevelő családok támogatásában végzett áldozatos tevékenységre.

A 2020-ban alapított elismerést Somogy vármegyében idén Turi Beáta kapta, aki 1992 óta dolgozik védőnőként.

A díjazott köszönetet mondott oktató- és vezető védőnőinek, valamint kollégáinak a szakmai és erkölcsi támogatásért, amely erősítette elköteleződését a hivatás iránt. Hangsúlyozta: leginkább azoknak a családoknak hálás, akik az évtizedek során bizalmukkal és elfogadásukkal ajándékozták meg.

Ezeket olvasta már?