2026. 02. 18., szerda, 23:29
Meglepő üzenettel, mégpedig annak a városnak a szidalmazásával debütált a Tisza képviselő-jelöltje, amelyben nyerni szeretne az áprilisi választáson. A Kadarkúton élő jogász szerdán este úgy próbálta belopni magát a kaposváriak szívébe, hogy a Kossuth téren egyszerűen lefitymálta a városépítő munkájukat. Lőrincz Viktória amellett, hogy kirakatvárosnak nevezte a neki is munkahelyet biztosító megyeszékhelyet, a magasabb munkabéreket és jobb életszínvonalat jelentő újraiparosítás ellen is szót emelt.
"Van helyismeretem" – mondta a köztudottan nem Kaposváron élő jelölt, miközben saját erényeit sorolta.
Lőrincz Viktória a most itt élő kaposváriakkal nem igazán foglalkozva tette fel a kérdést: a rossz demográfiai trendek mellett mégis kik fognak dolgozni az újraiparosítási program révén idetelepülő vállalatoknál? A jelölt meglehetősen érdekes okfejtése során odáig jutott, hogy csökkenő béreket vizionált. Sőt, jelét adta annak is, hogy még nem értesült az átalakított szakképzési rendszerről és a kaposvári egyetemi campuson elindított mérnökszakokról sem. Kifogásolta azt is, hogy a kormányzat támogatja Kaposvár terveit és hozzájárul az üzemek megvalósításához (Valószínűleg Szijjártó Péter múlt heti bejelentésével sem ért egyet, amely szerint a kormány 15 milliárd forinttal támogatja a Kometa 45 milliárdos fejlesztését.).
Aki azt hitte, Lőrincz kitombolta magát, csalatkoznia kellett. Újabb döbbenetes nyilatkozat következett: a sportlétesítmények fenntartása szerinte költséges és kérdéses. A Kaposvárt kirakatvárosnak nevező kadarkúti Lőrincz Viktória szerint a beruházások mellett az alapszolgáltatások akadoznak.
Még mindig nem ért véget a kritika: a Tisza Párt jelöltjének a kaposvári pedagógusokba is sikerült belerúgnia: úgy látja, a kaposvári gyermekek nem kapják meg helyben a minőségi oktatást, amely megalapozná a jövőjüket.
Miután Lőrincz Viktória befejezte a szitokáradatot, a kadarkúti testületi ülésekről már jól ismert személyes sértettségére tért át, erkölcsi kudarcnak nevezve az őt érő bírálatot.
„Aki nem rám szavaz, az a Fidesz jelöltjét támogatja a szavazatával” – a Tisza-jelölt beszéde végén ezzel az egyszerű, mégis igaznak tűnő kijelentéssel könnyítette meg a kaposváriak számára a választást.
Hogy a népes hallgatóság megértett-e bármit Lőrincz szavaiból, az a taps alapján erősen kérdéses. Aki szeretne utólag megbizonyosodni Lőrincz Viktória kaposváriaknak szánt üzenetének hitelességéről, keresse a mozgóképes felvételt a párt online médiafelületén.
Magyar Péter beszédéről ezen a helyen nincs értelme tudósítani, nézzék meg bármelyik fellépését; Kaposváron lényegében ugyanaz hangzott el, mint Nyíregyházán vagy Miskolcon. És itt sem tudtuk meg, hogy hány grammnyi „kábítószernek kinéző anyagot” hagyott azon a bizonyos asztalon…