Digitális eszközökkel segítik a pályaválasztást

2026. 02. 18., szerda, 16:59

Élményalapú pályaorientációs foglalkozáson vettek részt a Duráczky-iskola hetedik osztályos diákjai szerda délután a kaposvári Digitális Tudásközpontban, a McDonald’s és az United Way támogatásával megvalósuló program keretében.

A szerdai foglalkozáson a Somogy Vármegyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium hetedik osztályos tanulói vettek részt.

– A Digitális Tudásközpontban összesen négy csoport számára tartanak foglalkozást, emellett az iskolában és a szakképzési centrumban is zajlanak programok, valamint nyári táborokat is terveznek – mondta el Gyenes Zsuzsa, a United Way Magyarország programmenedzsere. – A projekt széles körű tevékenységeken keresztül támogatja a fiatalokat abban, hogy később a képességeikhez és érdeklődési körükhöz illeszkedő pályát válasszanak, és sikeresen helytálljanak a munkaerőpiacon.

A program egyik fő célja, hogy a fiatalok tudatosabb pályaválasztási döntést hozzanak. A kezdeményezés az iskolai órákon túlmutató tevékenységekkel segíti a pályaorientációt, hiszen az itt megszerzett tudás és kidolgozott módszertan pedig a későbbiekben is hasznosítható marad az intézmények számára.

– A programban a Tudásközpont digitális eszközei mellett a szabadulószoba-módszertan is megjelenik. A diákok különböző állomásokon keresztül ismerkednek meg szakmákkal, önismereti és pályaismereti feladatokat oldanak meg, miközben a jövő munkaerőpiaci kihívásairól is beszélgetnek – erről már Karmacsi-Szabó Anikó, a Digitális Tudásközpont operatív vezetője és oktatója arról beszélt, és hozzátette, hogy a mostani alkalomra két speciális foglalkozást dolgoztak ki.

A kerettörténet szerint egy jövőbeli helyzetben bizonyos szakmák eltűnnek, a robotok pedig átveszik a munkák egy részét. A foglalkozás célja annak felismerése, hogy mely készségek és képességek maradnak értékállóak a mesterséges intelligencia térhódítása mellett is. A résztvevők szakmacsoportokat rendeztek, érveltek döntéseik mellett, és közösen gondolkodtak a jövő lehetőségeiről.

A program során logikai és ügyességi feladatok, lakatokkal zárt kihívások, morzekódos fejtörők és programozási elemek is szerepeltek. A második részben a diákok megismerkedtek a 3D nyomtatás technológiájával, a lézervágó működésével, és egy közösen készített ajándéktárgyat is hazavihettek.

Ezeket olvasta már?